Száz iszlamista nap

„Sok testvérünk még igazságtalanul a börtönben ül” – mondja az Építés és Fejlesztés Párt Naszer városi irodájának pártházában egy férfi. A nevét nem árulja el, azt kéri, kérdéseimet tegyem fel írásban, hiába mutatom neki az egyiptomi sajtókártyámat. Pedig ha valakit, hát a pártot egészen biztosan érintette Morszi elnök egyik első politikai gesztusa: 572 elítéltnek adott kegyelmet a ramadán hónap kezdetekor.

Az Építés és Fejlesztés párt pedig a terrorszervezetként jegyzett Dzsemáa Iszlámíjából (Iszlám Csoport) alakult politikai párttá, többek között ők felelősek a Szadat elnök ellen elkövetett merényletért a nyolcvanas években, és több, elsősorban kormányzati épület elleni támadásért a kilencvenes években. Csak 2003-ban „utasították el a vérontást”, a fegyveres harcot, azaz a dzsihádot az iszlamista állam megteremtése érdekében.

Az elnök azzal indokolta döntését, hogy azoknak ad kegyelmet, akik „hősei” a tavalyi forradalomnak, de több, terrorcselekmények miatt halálra ítélt neve is a listára került, gyakorlatilag lefedve Egyiptom legnagyobb dzsihádista szervezeteit. A lépést gesztusnak tekintik az egyiptomi politikai elemzők, amellyel az elnök mögött álló legnagyobb iszlamista szervezet, a Muzulmán Testvériség próbálja nyugtatni, de legfőképp megosztani saját szélsőségeseit. Mind a Dzsemáa Iszlámíja, mind a szintén kegyelmet kapott Dzsihád Iszlámíja fil Maszr (az Egyiptomi Iszlám Dzsihád) ugyanis a „testvérekből” alakult. Jelenleg azonban a sarija és a szaúdi típusú állam bevezetését propagáló, a parlamenti választásokon 27 százalékot elért „szalafi szövetség” oszlopos tagjai, élükön a frissen alakult Núr párttal.

A választásokat az ellenségeskedés jellemezte az iszlamisták között: a Szalafik elítélték a testvérek mérsékelt politikáját és kompromisszumkészségét a „civilekkel”. Mivel azonban a hadsereg nyomására a parlamentet és a választásokat „alkotmányellenesnek” nevezte a legfelsőbb bíróság, a Testvéreknek szükségük van a szélsőségesek támogatására, hogy megszilárdíthassák hatalmukat a parlamentben.

Az elnökválasztás utolsó fordulója előtt az országot „átmenetileg” irányító Legfelsőbb Katonai Tanács ugyanis gyakorlatilag puccsot hajtott végre az új elnök ellen. Alkotmányba iktatták, hogy az elnöknek nem lehet beleszólása a hadsereg költségvetésébe, hadat sem viselhet a tanács beleegyezése nélkül, gyakorlatilag tehát megkötötték a kezét. Emellett nyomást gyakoroltak a Legfelsőbb Bíróságra, amely kimondta, hogy a parlamenti választások érvénytelenek, azokat meg kell ismételni. Hiába próbálta Morszi érvényteleníttetni a döntést, nem talált erre alkalmas hatáskörű intézményt, így az érvényben maradt.

A hadsereg bábja?

A politikai helyzet sokat változott a parlamenti választások óta, az azt megnyerő Szabadság és Igazság Pártja, amely a Muzulmán Testvérekből alakult, sokat veszített népszerűségéből. Ez elsősorban pragmatikus politikájuk számlájára írható, hiszen az utolsó pillanatig kerülték a konfliktust a hadsereggel, szociális intézkedéseik pedig nem hoztak látványos változást az országban. Megerősödött azonban az Ahmed Safik volt miniszterelnök, a bukott elnökjelölt nevével fémjelzett, katonai-szekuláris államot elképzelők köre, akiket burkoltan bár, de a Legfelsőbb Katonai Tanács is támogat.

Ha Safik frissen alakult Demokrácia nevű pártja esetleg megszerzi a parlamenti helyek többségét, az elnökből a hadsereg bábja lesz. Neki és a Muzulmán Testvéreknek mindenképp szükségük van a szalafik támogatására, hogy keresztülvigyék „feltámadás” néven emlegetett tervüket, amelyet maga Morszi elnök népszerűsített országjárása során. Az elemzők mindazonáltal meglehetősen szkeptikusak a száznapos programmal kapcsolatban.

Morszi elnök száznapos programja ugyanis nem hajt végre radikális változtatásokat az ország gazdaságán, pedig ezek elengedhetetlenek lennének, középtávon mindenféleképpen. Egyiptomban az állam az ötvenes évek árfolyamán, nyomott áron tartja az alapvető élelmiszerek és a gázolaj árát, s többek között ez okozta az ország túlnépesedését. A ma kilencvenmilliós ország képtelen az önfenntartásra, és élelmiszerimportra szorul, s már a kenyér árának minimális drágulása is éhséglázadásokhoz vezetne.

Állandósult a gáz- és az üzemanyaghiány is, Kairóban megszokott, hogy akár két-három órán át is sorba kell állni a benzinkutaknál a forradalom óta, az infláció pedig sosem látott méreteket öltött. Ezért a kabinet kénytelen volt az ország valutatartalékaihoz nyúlni, hogy árfolyamsávjában tartsa az egyiptomi fontot. Az IMF-fel folytatott tárgyalások megrekedtek, így az ország nem számíthat hitelre, míg nem teljesíti a valutaalap feltételeit. A gyatra közbiztonság, az infláció miatt pedig jelentős a tőkekivonás az országból. Az elnök beiktatásának másnapján már tömeg tüntetett az elnöki palota előtt, emlékeztetve őt a szociális igazságosság és a reformok kapcsán tett ígéreteire.

Morszi mozgástere azonban véges, radikális reformokat nem tud végrehajtani, mert nincs hozzá támogatottsága. Száznapos programja így elsősorban populista szólamokra épül, amelyek megvalósíthatóságát sokan kétségbe vonják.

Az első pont a közbiztonság helyreállítása volna, mert a forradalom idején a rendőrség fegyverállományának jelentős része a lakosság kezére került, a rendőrség pedig gyakorlatilag feloszlott: Mubarak lemondása után kezdték el újraszervezni a titkosszolgálatokkal együtt.

Alternatív háló

A rendőrségbe vetett bizalom és a rendőri jelenlét helyreállítása az elnök elsődleges ígérete, amelyet többek között rendőrségi helikopterek szolgálatba állításával képzel el. Kérdés, hogy a csőd szélén álló országnak miből telik erre. A nagyvárosok közrendje még kielégíthetőnek mondható, a Sínai-félszigeten viszont más a helyzet: ott naponta támadják fegyveres csoportok a rendőrséget, s néhány település felett a hatóságok teljes mértékben elvesztették az ellenőrzésüket, a sivatagon át vezető gázvezetéket eddig tizennégyszer robbantották fel a januári forradalom óta.

Morszi elnök ígéretet tett az üzemanyaghiány felszámolására és a kenyérár körüli problémák megoldására is, de ezek inkább logisztikai megoldásoknak tűnnek, mint állami beavatkozásnak. Emellett más üzeneteket is küldene a választóknak, például az egészségügyi közállapotok javítását.

Az elnök mindent elkövet annak érdekében, hogy az ország eddig biztos bevételi forrásait és az azokhoz kapcsolódó tárcákat irányítása alá vonja. A Szuezi-csatorna bevételének egy jelentős részét kívánja programjának finanszírozására költeni, de több nyilatkozatában is megerősítette: nem tervezik szankcionálni a turisztikai szektort, abban bízva, hogy ezzel lökést tudnak adni a visszaesett turizmusnak.

Bár az elnök mozgástere erősen beszűkült, a lakosság egyelőre bizakodó. Egyiptom modern kori történelmében a Muzulmán Testvériség mindig is egyfajta alternatív szociális hálót kínált: külön bankrendszere, iskolái és boltjai voltak, amelyek sok problémát orvosoltak az országban. Sokan azt remélik, hogy a Testvériség immár nyolcvanéves rendszere az egész országra is alkalmazható lesz, mások azonban szkeptikusak. Annyi bizonyos, ha Morszinak nem sikerül a választásokig megnyernie a szavazók bizalmát, nem kizárt, hogy nem fogja kitölteni a teljes ciklusát.