Szaúd-Arábia trónörököse komoly célokat tűzött ki a klímavédelem érdekében

450 millió fát fog ültetni és 2060-ra el akarja érni a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátást. 

2021. október 31., 05:58

Szerző:

Szaúd-Arábia azt tervezi, hogy 2060-ra eléri a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátást – írja a CNN Mohammed bin Szalmán trónörökös szombaton, a COP26, az ENSZ 26. éghajlat-változási konferenciája előtt elhangzott közleménye alapján.  

Az ország „a királyság fejlesztési terveivel összhangban álló, körkörös szén-dioxid-gazdaságra épülő megközelítéssel” kívánja elérni a célt – mondta bin Szalmán a Szaúdi Zöld Kezdeményezés fórumán. Az állami Aramco, a világ legnagyobb olajvállalata 2050-re tervezi ugyanezt elérni, mondta Armin Nasser, az Aramco elnök-vezérigazgatója a fórumon.

A trónörökös hozzátette, hogy Szaúd-Arábia az erdősítési kezdeményezések első szakaszának részeként több, mint 450 millió fát fog ültetni és rehabilitálja a leromlott állapotú földeket, hogy a királyságban a védett területek aránya, több mint 20 százalékra emelkedjen – jelentette  a Szaúdi Sajtóügynökség.

A trónörökös azt is elmondta, hogy Szaúd-Arábia „a világ egyik legfenntarthatóbb városává” fogja alakítani Rijádot. A Szaúdi Zöld Kezdeményezés fórumát szombaton tartják Rijádban, hogy összehozzák a vállalatokat, a nemzetközi nem kormányzati szervezeteket, valamint a környezetvédelmi és éghajlatvédelmi minisztereket a COP26 október 31. és november 12. közötti tárgyalások előtt a glasgow-i Scottish Event Campusban – írja a CNN.

 

(Kiemelt kép: RIJÁD, SZAÚD-ARÁBIA- OKTÓBER 30: Mohammed bin Szalmán szaúd-arábiai koronaherceg videokonferencián keresztül részt vesz a G20-ak vezetőinek csúcstalálkozóján a szaúd-arábiai Rijádban 2021. október 30-án. Szaúd-Arábiai Királyi Udvar / Anadolu Ügynökség. Fotó: SZAÚD-ARÁBIAI KIRÁLYI UDVAR /  ANADOLU AGENCY VIA AFP.)

Tegnap 14:47

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.