Számos tragikus forgatókönyv van – Rakétacsapás Szíriában
A hét éve tartó szíriai polgárháború hadtörténetének egyik szokványos epizódja lett volna az április 7-i vegyi támadás a Damaszkuszhoz közeli Duma város ellen. Csakhogy ugyanebben az időben az FBI újabb nyomozást indított Donald Trump környezetében – ezúttal az elnök ügyvédjének irodájában tartottak házkutatást. Hogy az elnök korábbi fizetett gáláns kalandja vagy az oroszokhoz fűződő kevésbé gáláns kapcsolatai álltak a középpontban, még nem derült ki. De tény, a házkutatás után Trump lemondta tervezett dél-amerikai turnéját, és bejelentette, figyelmét a szíriai háború eseményeire, különösen a dumai vegyi támadásra fordítja.
Nem sokkal később már rakétákat, ráadásul okos és pontos rakétákat ígért megtorlásul. Ez egy héttel az április 7-i támadás után be is következett. Amerikai, brit és francia hadihajókról és két B–1 amerikai lopakodó bombázóról (egy katari támaszpontról szálltak fel) indított rakéták és robotrepülőgépek (összesen száznál több pusztító eszköz) három célpontot romboltak szét. Az egyik egy Damaszkuszban lévő vegyifegyver-fejlesztő intézet, a másik kettő észak-szíriai raktár, illetve vegyifegyver-bázis volt. A támadást megelőzően az oroszok kivonták hadihajóikat a tartuszi hadikikötőből, és feltehetően visszahívták katonáikat a célba vett bázisokról. Moszkva elsősorban propagandasegítséget adott védencének: a támadás után azonnal azt harsogta az agitprop, hogy a szíriai hadsereg légvédelmi erői hetvennél több támadó rakétát lőttek le. A szír elnöknek, Basár el-Aszadnak régi, szovjet gyártmányú légvédelmi rakétái vannak, ez a teljesítmény tehát elég kétséges. Az amerikaiak tagadták az oroszok állítását, a légi felvételek és a szíriai televízió riportja is őket erősítette meg. Tehát a rakéták célba találtak. Az már a következő kérdés, hogy volt-e értelme a támadásnak. A szíriaiak nem beszéltek személyi veszteségről – feltételezhető, hogy időben kiürítették a valószínűsíthető célpontokat, és elvitték onnan a vegyi fegyvereket is. A korábbi elnöki ökölrázás és az oroszok figyelmeztetése nyilván felkészítette őket. A rezsim nem veszítette el vegyifegyver-kapacitását, bármikor képes újabb tömegpusztító támadásra. Különösen azért, mert a Dumában is alkalmazott klórgáz csak másodsorban fegyver. Ez az ivóvíz-fertőtlenítés alapvető eszköze Szíriában, ahogy szerte a világban is. (Ugyanott bevetettek szaringázt is.)
A Damaszkusztól keletre lévő területet évek óta uraló iszlamista lázadók a gáztámadás után megalkudtak a kormányerőkkel, és északra vonultak. Az irániak és oroszok által támogatott Aszad hadserege uralja immár az ország központi részét is. Csak északon vannak egybefüggő nagyobb lázadó területek, és az iraki határ közelében maradt meg az Iszlám Állam terrorszervezet ellenőrzése alatt néhány település. Északkelet-Szíria viszonylag nagy részét a kurd fegyveresek uralják – ők az amerikaiakkal jó viszonyban vannak ugyan, de nem ellenségesek Aszaddal sem. Afrin kurd várost a török hadsereg megszállta, és állítólag átadja az Aszad-ellenes lázadóknak. A szíriai kormány tehát aligha mond le tiltott tömegpusztító fegyverzetről, mivel ez a leghatásosabb eszköze a területek visszaszerzésére. Annak ellenére cselekednek így, hogy 2013-ban Damaszkusz csatlakozott a vegyi fegyverek tilalmát kimondó nemzetközi egyezményhez. A szír rezsim mindezt megteheti, mert Oroszország teljes erőből támogatja (Irán pedig pénzeli minden lépését), és diplomáciai és agitpropgépezetét is szégyentelenül beveti a tömeggyilkosságok elleplezésére.
A Trump-adminisztráció figyelme nem fog sokáig szíriai helyzetre irányulni. Az elnök a rakétacsapás után bejelentette: Mission accomplished – a feladat végrehajtva. Mintha ezzel a dolog el lett volna intézve. (Pedig sokan emlékeznek rá, hogy az ifjabb George Bush is ezt állította egy amerikai hadihajó fedélzetén 2003-ban, amikor a nagyobb szárazföldi hadműveletek véget értek Irakban. És utána még hány évig harcoltak és haltak meg amerikai katonák?) Trump többször kifejtette személyes érdektelenségét a térség ügyeit illetően. Nem oly régen még annak a kétezer amerikai katonának a gyors kivonását ígérte, akik az Iszlám Állam egységei ellen harcolnak. Ezt beosztottjai korrigálták, de a mai amerikai kormánynak nyilvánvalóan nincs sem rövid, sem középtávú stratégiája a térséget illetően. Miután bejelentette a szombat hajnali rakétacsapásokat, kifejtette a térséget illető borúlátó álláspontját. E szerint „nincs annyi amerikai vér és kincs, ami tartós békét és biztonságot tudna teremteni a Közel-Keleten. Ez egy zavaros hely. Meg fogjuk próbálni, hogy jobbá tegyük, de hát ez egy zavaros hely.”
Trumpot mindennapjai külpolitikájában leginkább az vezéreli, hogy az Obama-kormány intézkedéseit felszámolja. Tehát konfrontációt akar Iránnal, beáll Benjámin Netanjáhú izraeli kormányfő támogatói közé, elfogadja a török kormány hatalmi ambícióit. Legfőképpen pedig tudomásul veszi, hogy Putyin Oroszországa tartósan berendezkedik katonailag Szíriában és a Földközi-tenger keleti medencéjében. Úgy tűnik, Trump stratégiai tervezői tudomásul vették, hogy Aszad visszatért a hatalomba. Ezt csak azért nem deklarálják, mert ez egyben az iráni hegemónia elismerését is jelentené Szíriában, sőt, Irakban és Libanonban is.
Ez nemcsak az amerikai érdekeket veszélyezteti, de fenyegeti az amerikaiak legfontosabb szövetségeseit: Izraelt, Szaúd-Arábiát, az Emirátusokat, Jordániát és Egyiptomot is. Talán az kényszeríthetné az Egyesült Államokat, hogy komolyan vegye globális szerepét, és visszatérjen a genfi tárgyalásokhoz, ha felismernék ezt. Ez alapvető érdeke Európának is.
A szíriai menekültek milliói nem térnek haza, ha ott Aszad uralma változatlan, és számíthatnak a zsarnokság kegyetlen megtorlására. Európának további menekültáradattal kell számolnia akkor is, ha az iráni hatalmi víziók megvalósulnak a térségben. Ez ugyanis helyi háborúkat, vallási, etnikai összetűzések újabb sorozatát indíthatja el.
Még számos tragikus forgatókönyv van a számítógépekben arra az esetre, ha a szíriai konfliktusnak nem vetnek véget mielőbb. A legszörnyűbbekben a vegyi fegyverek mellett más tömegpusztító eszközök alkalmazása is szerepelhet.
Miért vetett be vegyi fegyvert a szír elnök?
Nem az április 7-i gáztámadás volt az első azóta, hogy orosz nyomásra a szír rezsim 2013-ban csatlakozott a vegyi fegyverek betiltásáról szóló nemzetközi egyezményhez. Tonnaszámra szállították el akkor az ENSZ ellenőrzése mellett a tömegpusztító eszközöket, amelyeket egyebek között amerikai hajókon semmisítettek meg. Azóta készleteiket újjáépítették, de kettős hasznosítású klórgáz maradt elegendő. Amerikai elemzők úgy vélik, a szír diktátor alapos megfontolás után döntött, miközben azért indulatai is befolyásolhatták.
1. A támadást olcsón megúszhatja – vélhette. Tavaly április 4-én a szír hadsereg vegyi támadást intézett az iszlamista felkelők kezén lévő Han Sejkún ellen. A feltehetően szarinnal végrehajtott bombázásnak hetvennégy áldozata volt. A kormánycsapatok felelősségét megállapították, de Aszad és az oroszok ezt letagadták, s a felkelőket hibáztatták a halálesetekért.
2. Aszad eldöntötte: felgyorsítja a Damaszkusz környéki települések visszaszerzését. Ezek a városok hat éve vannak ellenzéke kezében, és itt a legerősebb a Szaúd-Arábia által támogatott szunnita erők jelenléte is. A kormányerők öt éve bombázzák ezeket a városokat, de ez nem hozott eredményt. Most, amikor Dumában bevetették a vegyi bombákat, a felkelők megállapodtak a kivonulásról.
3. A The National Interestben megjelent írás szerint a rezsim legerősebb bázisa, az alavita vallási kisebbség (ebből származik az Aszad család) is a diktátor ellen fordulhat, ha nem sikerül mielőbb véget vetnie a háborúnak. A szunnita felkelők fogságában állítólag hétezer-ötszáz alavita hadifogoly van, köztük magas rangú katonatisztek is. Az ő sorsukról semmit nem tudni, legutóbb is csak kétszáz hadifoglyot engedtek el a felkelők. Az amerikai lap szerint a kétségbeesett családok tömegesen tüntetnek Damaszkuszban szeretteik kiszabadítását követelve. Az alaviták óriási véráldozatot hoztak a diktatúra fenntartásáért, minden harmadik, fegyverfogásra képes alavita férfi elesett a polgárháborúban. Az elnök, aki magát a felekezeteken felül állónak képzeli – állítják felekezetének tagjai –, nem őket, hanem az iráni és libanoni síita különítményeket állítja az előtérbe. Az amerikai elemzés elképzelhetőnek tartja, hogy Aszad uralmát végül nem a nemzetközi közösség, sem a felkelők, hanem szektájának elidegenedett tagjai döntik meg.
