Fölöslegesek a Covid-igazolványok

A kabinetnek a héten még döntést kell hoznia az ügyben.

2022. február 15., 20:46

Szerző:

A szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó szakcsoportja a Covid-igazolványok használatának és a negatív tesztek követelményének eltörlését javasolja a bankokban, a postákon, a közigazgatási intézményekben és az üzletekben – közölte kedden Mateja Logar járványügyi szakember, a szakcsoport vezetője. A kabinetnek a héten még döntést kell hoznia az ügyben.

Janez Poklukar egészségügyi miniszter a szakmai megbeszélést követő sajtótájékoztatón elmondta: együtt a korlátozások fokozatos feloldása mellett döntöttek. Szlovéniában a magánrendezvények is védettségi igazoláshoz kötöttek, a jelenlegi javaslat szerint húsz főig engedélyeznék az összejöveteleket védettségi igazolás nélkül.

„Változások várhatók továbbá a kötelező tesztelés terén a tömegközlekedésben, a síközpontokban és vendéglátóhelyeken”

– mondta a tárcavezető, de részleteket nem közölt. A szakértők ugyanakkor kitartanak a jelenlegi létszámkorlátozások mellett, egyebek között az üzletekben, valamint a kulturális és sportrendezvényeken. Továbbá kötelező maradna a távolságtartás, a fertőtlenítés és a maszk viselése is zárt térben. Mindemellett indítványozzák a karanténkötelezettség teljes eltörlését a kontaktszemélyek esetében, azzal, hogy akik fertőzöttel érintkeztek, hét napon át teszteljék magukat.

(Kiemelt kép: Egy férfi mobiltelefonjával dokumentumot szkennel a digitális vakcinaigazolványhoz 2021. május 29-én. Fotó: DPA/AFP / Christopher Gateau)

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.