Trump főtanácsadója hajlandó tanúskodni a Capitolium ostromáról

Steve Bannon hajlandó megjelenni az ostrom körülményeit vizsgáló bizottság előtt, miután Donald Trump feloldotta korábbi, erről szóló tiltását. 

2022. július 11., 13:29

Szerző:

Hajlandó tanúskodni a Capitolium ostromát vizsgáló képviselőházi bizottság előtt, ráadásul nyilvános meghallgatáson Steve Bannon, Donald Trump előző amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója – írja a CNBC nyomán a Népszava. Bannonnak a jövő héten kell bíróság elé állnia amiatt, mert korábban visszautasította az együttműködést a bizottsággal.

A volt főtanácsadót korábban Trump az elnökként élvezett végrehajtói hatalmára hivatkozva tiltotta el az együttműködéstől. Korábban nem volt példa arra, hogy valaki hasonlóra hivatkozva ne tegyen eleget egy kongresszusi idézésnek. Trump vasárnap levelet küldött Bannonnak, amiben közölte vele, hogy esetében eltekint ettől, és lehetővé teszi számára, hogy tanúskodjon.

A levelet Bannon védői megküldték a sajátjukkal a bizottságnak. „Bár rendíthetetlen volt meggyőződésében, a körülmények mostanra megváltoztak. hajlandó tanúskodni, és ténylegesen előnyben részesítené a nyilvános meghallgatást” – fogalmazott a levélben a volt főtanácsadó védője, Bob Costello. Azt egyelőre nem tudni, miként befolyásolná a tanácsadó tárgyalását, ha tanúskodna a vizsgálóbizottság előtt.

Ha elítélik, Bannon – aki nem ismerte el bűnösségét a kongresszus megsértésében – akár egy-egy év börtönbüntetést és 100-100 ezer dollár pénzbírságot kaphat a két vádpont miatt.

Az amerikai törvényhozás 2021. január 6-án éppen Joe Biden jelenlegi elnöknek a 2020 novemberi elnökválasztáson elért győzelmét készült hitelesíteni, amikor Trump gyújtó hatású beszéde után feldühödött tiltakozók megrohamozták az épületet, a zavargásokban öt ember életét vesztette.

(Steve Bannon, Donald Trump volt főtanácsadója beszél sajtó képviselőivel az Egyesült Államok szövetségi bírósága előtt Washingtonban, 2022. március 16-án Fotó: Bryan Olin Dozier/NurPhoto/AFP)