SPD-képviselő a magyar helyzetről

„Olyan kérdésekben, mint a demokrácia, a jogállamiság, kötelező az egyes országok belügyeibe való beavatkozás, hiszen a közös, európai értékekről van szó. Erről beszélt Michael Roth, az SPD Európa-politikai szóvivője, aki hangoztatta: „Orbánnak fel kellene hagynia a ’nemzetközi baloldal’ állítólagos összeesküvéséről szóló mesével, hiszen az Európai Bizottság Magyarország elleni eljárásai magukért beszélnek”.

2012. május 30., 10:25

Rothot, aki egyébként a Bundestag német-magyar baráti csoportjának alelnöke, a független, több nyelvű Euractiv hírportál kérdezte az Orbán-kormány első két évének mérlegéről. A szociáldemokrata politikus szerint „ a magyar gazdaság padlón van, az országot súlyos recesszió, magas munkanélküliség sújtja, ugyanakkor változatlanul mélyen megosztott, az EU-ban pedig elszigetelt.”

A kérdésre, valóban a szocialista elődök öröksége áll-e a helyzet mögött, Roth azzal válaszolt, hogy természetesen nem lehet Orbánékat felelőssé tenni minden problémáért. Az 1990-es rendszerváltás óta valamennyi politikai erő csinált hibákat és van felelősségük. A jelenlegi kormány azonban jó kétharmados többséggel rendelkezik és „nem mutat éppen nagy önbizalomra, ha ez a kormány állandóan a múlt hibái mögé bújik.”

Roth szerint sok esetben érthetetlen a gyors ütemű magyarországi törvénykezés, akárcsak az alkotmány sietős elfogadása anélkül, hogy e munkába megfelelően bevonták volna az ellenzéket vagy a civil ársadalmat. „Sokkal inkább az a benyomásom: a Fidesz-kormány azért erőlteti ezt az ütemet, hogy a következő választás utánra is megszilárdítsa hatalmát. Kulcspozíciókat kilenc évre töltenek be, bizonyos törvényeket csak kétharmados többséggel lehet módosítani. Senki nem tudta még nekem megmagyarázni, miért lehet az adókulcsokat csak kétharmaddal megváltoztatni – ez alkalmasint egyedülálló az EU-ban. A kétharmados többség nem csak törvényes hatalom, hanem törvényes felelősség is”, hangoztatta. Magyarország barátjaként tárgyilagosan ítéli meg a helyzetet. Így elismeri a sikert, hogy a magyar EU-elnökség idején a kormánynak sikerült az európai napirendre tűzetni a roma-kérdést, ugyanakkor megdöbbentik bizonyos szociál – és gazdaságpolitikai döntések, valamint az, ahogyan az alapvető szabadságjogokat kezelik.

Hagyjanak fel a nacionalista-populista szólamokkal

Kérdezték a képviselő véleményét az Orbán-kormány álláspontjáról, miszerint a hatalomra kerülése óta hallható nyugati bírálatok nem tárgyilagosak, hanem pártpolitikai, ideológiai gyökerekből erednek. A válasz: „ Az én bírálatom tényeken nyugszik. Orbánnak fel kellene hagynia a ’nemzetközi baloldal’ állítólagos gonosz összeesküvéséről szóló mesével, azzal, hogy az országot a balliberális erők támadják. Az Európai Bizottság Magyarország elleni eljárásai magukért beszélnek s ezekhez járul még civilszervezetek, mint a Freedom House tárgyilagos bírálata, amikor többek között a sajtószabadság korlátozására utalnak. A Fidesznek fel kelleme hagynia a nacionalista-populista szólamokkal. Amint a legutóbbi felmérések mutatják, azok mindenekelőtt a fasiszta jellegű Jobbikot, a szélsőjobb parlamenti képviseletét erősítik. Orbánnak és a Fidesznek fel kellene hagynia az érzelmi politizálással és tárgyilagosan kellene vitatkozniuk”.

Michael Roth szerint „az Európai bizottság és az Unió más intézményei túl soká hallgattak, Orbán barátaitól a bizottságban és az Európai Parlamentben, az Európai Néppárt soraiban, többet vártam volna. Határozottan bírálniuk ellett volna a rendszabályokat, amelyek csak részben vagy egyáltalán nem egyeztethetők össze közös értékrendünkkel. „Magyarország mindig szoros, megbízható partnere volt Németországnak. Azt szeretném, ha ez mielőbb ismét így lenne”, mondotta a vezető szociáldemokrata politikus.