Siessen, ha látni akarja az Akropoliszt

Szeptembertől szabályozzák az athéni Akropolisz látogatását, így a látogatók számát is, hogy csökkentsék a tömeges várakozást és zsúfoltságot a csúcsidőkben – jelentette be a görög kulturális minisztérium.

2023. augusztus 3., 08:52

Szerző:

Naponta legfeljebb húszezer ember keresheti fel Görögország leglátogatottabb műemlékét, és idősávokba lesznek beosztva a nyitvatartás tizenkét órája alatt – olvasható a tárca szerdán kiadott közleményében, amely szerint az új idősávrendszert kísérleti jelleggel szeptember 4-én vezetik be.

A döntés célja a 2500 éves Akropolisz megóvása, valamint a látogatók élményének a javítása. 

Hasonló rendszert vezetnek be 2024. április elsejétől a többi görög régészeti helyszínen is – mondta Lina Mendoni kulturális miniszter a Real FM rádiónak.

Az Elstat görög állami statisztikai hivatal szerint az Akropolisznak tavaly több mint hárommillió látogatója volt, szemben a 2021-ben – a koronavírus-világjárvány idején regisztrált – 1,2 millióval. 

Tavaly júliusban, amikor két héten át rendkívüli hőhullám tombolt Görögországban, a műemlék látogatását több alkalommal is korlátozták.

Az ország számít a turizmusra a közel egy évtizeden át tartó adósságválság utáni gazdasági talpraállás érdekében. A hatóságok reménykednek, hogy sikerül meghaladni a 2019-ben regisztrált rekord 31,3 millió látogatót. A turisták száma Görögországban immár megközelíti a világjárvány előttit.

(Kiemelt képünk: Napernyőt tartó turisták az athéni Akropoliszon, 2021. július 1-jén. Fotó: Louisa Gouliamaki / X07402 / AFP)

 

 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).