Sárga lap a csokoládégyáros elnöknek
A Krím félsziget elcsatolása és a Donyec-medence jelentős részének megszállása miatt közel hatmillió polgár nem adhatta le szavazatát a vasárnapi ukrajnai előrehozott parlamenti választásokon. Ennek ellenére az összes mérvadó nemzetközi szervezet, valamint Brüsszel és Washington is üdvözölte a „demokratikus” választásokat és a magukat européernek mondó pártok szereplését.
Ugyanakkor, amiért az emberek télen az utcákra mentek, a vérontásba torkolló Euromajdan nem hozott igazi áttörést, alig találni valóban új arcot, gyakorlatilag csupán hatalomcsere történt: az elkergetett oroszbarát Régiók Pártját a Nyugattól segítséget remélő egykori ellenzék váltja, most már legitim módon, választások által.
Az előrehozott választások utáni állapotok meglehetősen hasonlítanak a 2005-ös helyzetre, amikor a Viktor Juscsenko nevével fémjelzett narancsos erők kerültek hatalomra. Ám azzal nagyon rosszul sáfárkodtak, Juscsenko és egykori legfőbb szövetségese, Julija Timosenko között olyan szintű konkurenciaharc bontakozott ki, hogy az végül mindkettejük bukásához vezetett. Az exelnök mára végképp eltűnt a politikai süllyesztőben – noha tíz évvel ezelőtt elsöprő többséggel, 72 százalékos eredménnyel választották az ország elnökévé –, a gázhercegnő pedig sok-sok megpróbáltatás után most csak hajszálnyival jutott be a parlamentbe, de befolyását tekintve majdhogynem marginális lett. Elemzők szerint most ugyanez megismétlődhet Petro Porosenko államfő és Arszenyij Jacenyuk leköszönő, de várhatóan újra kinevezendő miniszterelnök között. Sokan biztosra veszik, ez a parlament sem tölti ki mandátumát.
Maguk a lezajlott választások csak sokasították a kérdőjelek számát az ukrán belpolitikában. Csak emlékeztetőül: a kijevi kormánykoalíció júliusban bomlott fel, amit a háttérből Petro Porosenko elnök is manipulált azzal, hogy fő szövetségese, a legendás bokszoló, Vitalij Klicsko Udar (Ütés) pártja kilépése ítélte halálra a koalíciót. Ez a lépés nem okozott komolyabb meglepetést szakértői körökben, hiszen várható volt, hogy Petro Porosenko – aki elsöprő győzelmet aratott a májusi elnökválasztáson – ez úton akarja megerősíteni pozícióit a törvényhozásban, így a koalíciós (ál)válság kapóra jött az államfőnek.
Csapatában úgy gondolkodtak, hogy most a legalkalmasabb az idő a parlamenti választásokra, pillanatnyilag a legtöbb az esély hatalmuk bebetonozására. Várakozásaikban azonban némileg csalódniuk kellett, mert bár az összes exit poll szerint az államfő nevével jelzett tömb listája kapta a legtöbb szavazatot, s kiegészülve az egyéni választókerületek eredményeivel, az övék lesz a legnagyobb létszámú frakció a parlamentben, de önállóan mégsem tudnak kormányt alakítani, noha előzőleg titokban ezt remélték. Az pedig egyenesen sárga lapos figyelmeztetéssel ér fel a számára, hogy amíg májusban ötven százalék feletti eredménnyel választották meg a megbuktatott Viktor Janukovics utódjául, alig öt hónappal később megfeleződött voksolóinak száma.
A választások eredménye rákényszeríti Porosenkóékat arra, hogy feltétlen egyezségre jussanak Arszenyij Jacenyuk kormányfő pártjával, a Népfronttal, s óriási meglepetés lenne, ha nem Jacenyuk maradna a miniszterelnök, ami akárhogyan is alakul az egymás közötti viszony, biztosan korlátozni fogja az államfő szabadságát és mozgásterét. Egyelőre csak az a kérdés, megelégszenek-e a Porosenko–Jacenyuk-koalícióval, vagy beveszik még a választások meglepetéspártját, az Euromajdan hatásai nyomán alakult Szamopomicsot (Önsegítés), amit Andrij Szadovij lembergi polgármester hozott létre, s formációjával lényegesen gyengítette a nacionalista Szvobodát (Szabadság), merthogy szavazótáborát azokból a nyugat-ukrajnai régiókból merítette, ahol korábban a Szvoboda dominált. Ám nagyon árulkodó jel, hogy a Szamopomics Kijevben megnyerte a pártlistás szavazást. Eredményük is azt a szakértői vélekedést támasztja alá, hogy a Majdanon történtek után, a kelet-ukrajnai válság közepette az emberek igénylik az új formációkat, az új szereplőket, s nagyjából ugyanerre vezethető vissza a korábban ismeretlen radikális párt biztos parlamenti jelenléte.
A megbuktatott és ellehetetlenített Régiók Pártja bázisán létrejött Ellenzéki Blokk szereplése megosztja az elemzőket. A tíz százalék körüli eredményüket vannak, akik jónak mondják, mert ez több volt a várhatónál, az előzetesen prognosztizáltnál, s mindezt úgy teljesítették az exrégiósok, hogy a Krímen élők egyáltalán nem szavazhattak, Doneck megye lakosai közül csak az egyharmaduk, a Luhanszk megyében élőknek pedig az egyötöde járulhatott csupán az urnákhoz. Összesen közel hatmillió ember volt korlátozva alkotmányos jogában, amit igyekszik is hangsúlyozni a meggyengült oppozíció, merthogy az ő szavazótáboruk éppen a felsorolt régiókban a legnagyobb és legerősebb. Beszédes tény, hogy amíg az elnök tömbjének még ott is, ahol a leginkább jól szerepelt, harminc százalék körüli a támogatottsága, addig az Ellenzéki Blokk a megcsonkított Donyec-medencében majdnem hatvan százalékon végzett. Másrészről a fanyalgók viszont csak azt hangsúlyozzák, hogy ilyen gyenge képviselettel a Moszkva-barát erők még sosem rendelkeztek. Ehhez hozzájön még az is, hogy a független Ukrajna történetében most először nem került be a parlamentbe a kommunista párt, noha az orosz ajkú vidékeken jól szerepeltek, de összességében jócskán a bejutáshoz szükséges öt százalék alatt maradtak. Elemzők ezzel végleg pontot tesznek a kommunista párt jövőjére, főként úgy, hogy a radikálisabb erők eleve a párt betiltását szorgalmazzák.
Az államfő és csapata számára a lehető legjobb időben került sor a parlamenti helyek újraosztására. Persze, amint arra már utaltunk, az időpontot jó érzékkel ők maguk alakították így. Nagy butaság lett volna ezt nem kihasználni. Lehet, hogy furán hangzik, de az is a kezükre játszott, hogy Ukrajna elveszítette a Krímet, és a Donyec-medence jelentős részét sem kontrollálják. Emiatt milliók nem fejezhették ki politikai akaratukat. A csokoládégyáros blokkja ennek csak örülhetett, mert a szóban forgó vidékekről javarészt protestszavazatokra számíthattak, mint azt az eredmények igazolták is. A másik oldalnak ellenben ezek a voksok nagyon hiányoztak.
A koalíciós megállapodástól függetlenül az emberek többsége máris azt találgatja: az elnök és szövetségesei miként tudnak majd sáfárkodni a hatalommal. Képesek lesznek-e legalább részben meghálálni a bizalmat, vagy visszaélnek azzal? Elindul-e az ország a hangoztatott reformok útján, avagy maradnak a régi, jól jövedelmező korrupciós sémák? Pontot tudnak-e tenni az értelmetlen vérontásra? Mit kezdenek a hatalmas orosz etnikummal? Kiegyeznek-e Vlagyimir Putyinnal? Ez utóbbi egyébként is alapjaiban határozza meg Ukrajna sorsát.
Dunda György
(Ungvár)
