Sanremóban is első a szerelem
A szerelem, a gyönyörű hangzású „amore” Sanremóban is mindent legyőz. Az idén 60. alkalommal megrendezett híres dalfesztivál e fontos évfordulója kapcsán nyelvészek mutatták ki, hogy a hat évtized alatt Sanremóban felcsendült dalokban a legtöbbször ez a szó hangzott el.
A kedden este kezdődött fesztiválról ugyan sokan azt állítják, hogy ma már sokkal inkább társasági- és média-esemény, mint a hagyományos olasz dalok versengése, (a RAI Uno egyenes közvetítését látván van benne valami igazság…), azért sokat elárul Sanremo szellemiségéről, hogy a kiválasztott dalokban 60 év alatt összesen 3500-szor szerepelt az „amore”, a „szív” („cuore”) is csak messziről tekinthet rá a maga 1500 előfordulásával, és csupán a harmadik helyezett „élet” („vita”) mondhat magáénak 1000 feletti jelenlétet, a 4. világ („mondo”) éppen csak súrolja ezt a bűvös határt. (A szövegismétlések egy dalon belül természetesen nem számítanak bele a versenybe).
Sanremo romantikus dalszerzői szívesen idézték meg az „időt” („tempo”), és annak „leágazásait” („nap – giorno”, „éj-notte”, „este-sera”, „évek-anni”), de kedveltek a kozmikus elemek is, („világ-mondo”, „föld-terra”, „ég-cielo”, „hold-luna”, „csillagok-stelle”), a dalok hősei szívesen ábrándoznak a tengerről (mare), vagy sodródnak a széllel (vento).
Az érzelmek közül a félelem (paura), a vágy (voglia), az álmok (sogni), az emlékek (ricordi) a leggyakoribbak, míg a szerelmes fizikai megközelítéseket főleg a szemek (occhi), a kezek (mani), a mosoly (sorriso) adják, a csók (bacio) félénken meghúzódik ezek mögött.
A fesztivál híresen távol tartja magát a szexualitástól: erre utal, hogy míg a „szem” előfordulása 800, a „kézé” 600 körül mozog, a „test” (corpo) 60 év alatt csak 70 alkalmat gyűjtött be!
És ha már a szavaknál tartunk: maga a szó, „parola” is fontos szerepet kap Sanremo dalaiban: a „tudományos kimutatás” szerint a leggyakoribb szavak 20-as listáján a 19. helyet szerezte meg, és a nyelvészek még arra is felfigyeltek, hogy ezen belül a többes számú alak („parole”) ötször annyiszor szerepelt, mint az egyes számú…
Mindez persze nem csoda, hiszen Sanremo történelmét olyan szenvedélyes, ábrándos lelkű szerzők és előadók írták, mint Domenico Modugno, Claudio Villa, Bobby Solo, Peppino di Capri, Nicola Di Bari, Al Bano, Toto Cutugno vagy Eros Ramazzotti…