Románia örül Ausztria rugalmasabbá válásának

A román vezetők üdvözlik, hogy a Schengen-övezet további bővítésétől eddig mereven elzárkózó Ausztria „rugalmasabb” álláspontra helyezkedett az ügyben, és hajlandónak mutatkozik hozzájárulni ahhoz, hogy Románia és Bulgária a légi közlekedésben csatlakozzék a belső határellenőrzés nélküli térséghez.

2023. december 10., 19:32

Szerző:

Marcel Ciolacu szociáldemokrata miniszterelnök szombat esti Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy „az elmúlt hónapok kemény munkája eredményeképpen megtört a jég”, a légi határok megszüntetése pedig azt jelenti, hogy a román állampolgároknak nem kell végtelen sorokat végig állniuk, amikor az Európai Unión belül repülnek. 

Nicolae Ciuca parlamenti elnök vasárnap közösségi oldalán arról írt, hogy az esetleges siker az ennek érdekében együttműködő román politikai erők, valamint az államfő, a kormány, a kül- és a belügyminiszer közös érdeme lesz. A kisebbik, liberális koalíciós párt elnöke bíztatónak nevezte Gerhard Karner osztrák szövetségi belügyminiszer ezzel kapcsolatos nyilatkozatát, noha ő bizonyos feltételeket is támasztott a román repülőterek schengeni csatlakozásával kapcsolatban. Ciuca szerint az osztrák álláspont elmozdulása óvatos optimizmusra ad okot, de a tárgyalások folytatódnak, és meg kell várni a holland döntést a (románnal egy csomagban kezelt) bolgár schengeni csatlakozás tekintetében. 

A román média osztrák lapértesülésekre hivatkozva arról számolt be: Gerhard Karner azokkal a feltételekkel támogatná Románia és Bulgária belépését az úgynevezett Air Schengenbe, hogy a közúti és a vasúti határátkelőkön szigorítsák a határellenőrzést Bulgária és Románia, valamint Románia és Magyarország között, az Európai Bizottság fordítson a korábbinál háromszor több pénzt a Frontex (az EU határvédelmi hivatala) bulgáriai műveleteire, továbbá Románia és Bulgária fogadjon be (vagyis vegyen át) menedékkérőket, főleg afgánokat és szíriaiakat. 

A román hatóságok reményei szerint az EU igazságügyi és belügyminisztereinek rendkívüli tanácskozásán születhet döntés a román és a bolgár – várhatóan kétlépcsős – schengeni csatlakozásról.

(Kiemelt képünk: Teherautók állnak sorban a Románia és Bulgária közötti Giurgiu-Ruse határállomáson, a romániai Giurgiu közelében 2022. december 6-án. Több mint tíz éve várakozik Románia és Bulgária a schengeni övezet kapujában. Fotó: Daniel MIHAILESCU / AFP)

Az Ukrajna támogatásával kapcsolatos véleménykülönbségek ellenére is van értelme és jövője a visegrádi együttműködésnek – jelentette ki Orbán Viktor kedden Prágában, a négy visegrádi ország kormányfőinek csúcstalálkozója után tartott sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnököt a találkozó előtt füttykoncerttel várták a tiltakozók.

2024. február 27., 12:22

Keserű igazságot tárt fel a Pesticide Action Network Europe által készített tanulmány: az európai polgárok egyre inkább ki vannak téve az úgy nevezett PFAS (poli- és perfluoralkil) vegyületeket tartalmazó „növényvédőszerek” koktéljainak. Ezeket a vegyi anyagokat szándékosan permetezik az élelmiszernövényekre, így a friss gyümölcsök és zöldségek közvetlen és rendszeres kitettséget jelentenek a fogyasztók számára. A PAN Europe és a Magyar Természetvédők Szövetsége a PFAS-vegyületeket tartalmazó peszticidek betiltását szorgalmazza.