Róma vagy Ámor?

Juliusz Paetz poznañi érseket, aki korábban húsz esztendeig a Vatikán hivatalaiban szolgált, 2002-ben, hatévi működés után nyugdíjazták. 67 éves volt – a szokásos főpapi nyugdíjkor 75 év. Hivatalosan nem közöltek semmilyen indokot, de azt azért tudni lehetett: eltiltották attól, hogy addigi főegyházmegyéjének területén bizonyos püspöki jogokat gyakoroljon, amelyek egyébként a nyugalmazott főpásztort is megilletnék. Tehát nyolc éve nem bérmálhat, nem szentelhet papot és templomot, nem vezethet ünnepi szertartásokat. Ehhez a hírek szerint utódja, Stanis³aw Gadecki érsek ragaszkodott.

Az új főpap ugyanis biztos volt abban, hogy elődje valóban megtette, amivel vádolják: szexuálisan zaklatott több papnövendéket és fiatal papot. Vizsgálat folyt ellene, de nem hivatalos kánonjogi eljárás, ezért az eredménye nem ismert, formális határozat nem született. Ám az, hogy a szülőhazája egyházát és annak papságát jól ismerő II. János Pál pápa leváltotta, jelzi: bizonyára bűnösnek találta, csak szokás szerint nem akarta kiteregetni a szennyest.

A sok paptársa által régóta melegnek gyanított érsek persze nem okozott akkora sérelmet, mint aki gyermekeket ront meg. De azért gondoljuk meg, mit érezhetett az az idős parasztasszony, akinek élete legnagyobb büszkesége, hogy pap lesz a fiából, amikor a húszéves fiú egyszer csak sírva rohant haza. Azt mondta, nem megy vissza a szemináriumba, mert az érsek fogdossa. Hogyan érezte magát az a fiatal lelkész, akit főpásztora azzal hívott a szobájába, hogy ajándékot hozott neki Rómából. És elővett egy „Roma” feliratú alsónadrágot, majd hamiskás mosollyal felhívta a figyelmét, hogy a városnév megfordítva „Amor”. Milyen helyzetbe került a poznañi papnevelde rektora, aki kénytelen volt kitiltani a kollégiumból felettesét, az érseket, mert neki valahogy mindig este akadt ott dolga, amikor a fiúk pizsamára vetkőztek, és éppen a zuhanyozó környékén szeretett atyaian beszélgetni, ahol félmeztelenül mászkáltak a növendékek.

A látszat ellenére itt nem az azonos neműek iránti vonzódás a lényeg. Hogy egy férfi főnök a női beosztottait molesztálja-e, vagy a férfiakat, hogy egy tanár a diáklányokat vagy a fiúkat, az szinte mindegy. Egyformán erkölcstelen, mert visszaélés a hatalommal, az alá-fölérendeltségi viszonnyal.

Hogy miként lehetett visszaélni a hatalommal, arra tanú a poznañi egyházmegyei újság volt pap-szerkesztője: miután nem volt hajlandó közölni egy levelet, amely védeni kívánta az érseket a róla terjesztett „aljas rágalmakkal” szemben, nem pusztán leváltották, hanem elküldték (lényegében száműzték) az afrikai Zambiába misszionáriusnak. Neves teológusprofesszorokat is elbocsátottak, amiért szóba hozták az érsek viselkedését, miközben számos más pap és püspök felháborodottan védte Paetzet.

Az ezredfordulón már több hír eljutott a Szentszékig Paetz érsek viselt dolgairól, vizsgálódtak is, de nem történt semmi. Ekkor lépett közbe a pápa egyik legbizalmasabb barátja, Wanda Pól³awska. (Karol Wojty³a fiatal papként barátkozott össze a mélyen vallásos orvosnővel és a férjével, szinte saját családjának tekintette őket gyerekeikkel, unokáikkal együtt.) Wanda asszony, akit elkeseredett poznañi papok kerestek meg, berontott a pápához, és a kezébe nyomta azt a panaszos levelet, amely aztán a komoly vizsgálathoz és a leváltáshoz vezetett.

Idén június végén viszont annak ment híre, hogy a Szentszék visszavonta a szankciókat, a nyugalmazott érsek minden főpapi jogát gyakorolhatja. Erre válaszul jelentette be állítólag a jelenlegi főpásztor, hogy akkor ő távozik. A dolgot hihetővé teszi, hogy XVI. Benedek pápa tavaly nyilvánosságra hozott szép levélben méltatta a pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját ünneplő Paetzet, hangsúlyozva értékes munkáját és főpapi érdemeit. Mintha nem egy botránysorozat után kellett volna elmozdítani 2002-ben...

Maga Paetz érsek mutogatta széltében-hosszában az állítólagos szentszéki mentesítő levelet. Egyébként soha nem ismerte el, hogy bármi helytelent tett volna, minden fontos rendezvényen az első sorban ült, és bár a tilalmakat nem szegte meg, az elmúlt nyolc évben állandóan úgy jelent meg mindenütt, ahogyan egy érdemdús, kizárólag idős kora miatt nyugdíjba vonult korábbi vezető szokott. Amikor Gadecki érsek a plébánosokat kérte, ne hívják meg elődjét különféle eseményekre, egyesek felháborodtak és megsértődtek, mások viszont széttárták a karjukat: nem hívjuk mi, de egyszerűen megjelenik. Egy volt érseket azért mégsem lehet kidobni, főleg ha soha senki nem mondta ki hivatalosan, hogy bűnös viselkedés miatt kellett távoznia.

Már több napja zajlott a fortyogás, amikor a poznañi kúria bágyadtan cáfolt, a püspöki kar felszólította Paetzet, hogy tartsa magát a korábbi utasításhoz, majd Federico Lombardi vatikáni szóvivő közölte: a hír alaptalan, szó sincs a szankciók visszavonásáról. Legfeljebb egy-egy ünnepi eseményen engedélyeznék, hogy Paetz elnökölhessen, de persze azt is csak a jelenlegi érsek hozzájárulásával.

A vatikáni ügyeket jól ismerő olasz és lengyel kommentátorok azonban kételkednek: szerintük talán próbaléggömböt röppentett fel a Szentszék, és a botrány hatására gyorsan visszakozott. Andrea Tornelli, az Il Giornale „vatikanistája” azt feltételezi: egyszerűen nem jól működik a hivatal, a Szentszéket elsodorták az egymást követő botrányok.

Végezetül Adam Boniecki atyát idézem. Ez az idős pap II. János Pál egyik bizalmasa volt. Mellette dolgozott Rómában, néhány évig egy kis szerzetesrend legfőbb elöljárója is volt. A nyolcvanas években a pápa rábízta a vatikáni lap, a L’Osservatore Romano lengyel kiadásának szerkesztését, beleértve a harcot a varsói cenzúrával. (Rómában persze szabadon szerkeszthettek, de otthon terjesztették a lapot, és ahhoz már kellett a cenzori pecsét.)

Boniecki tisztelendőt a lengyel katolikus egyház egyes köreiben liberálisnak, sőt árulónak, zsidónak, az egyház ellenségének tartják – ilyen véleményeket egyes paptársak, sőt püspökök is hangoztatnak, például a redemptorista szerzetesek által irányított szélsőjobboldali uszító orgánumban, amely sajnálatos módon Jézus anyjának nevét viseli: a Mária Rádióban.

Ennek ellenére józan ésszel aligha lehet Adam Bonieckit egyházellenesnek tartani. A lelkész évek óta főszerkesztője a legendás krakkói katolikus értelmiségi hetilapnak, a Tygodnik Powszechnynek. Ott írta az ügy kapcsán, hogy nem lett volna szabad napokig tájékozatlanul hagyni az összezavarodott hívőket. „Nyolc év távlatából látható, hogy a poznañi érsek ügyének rendezése körüli homály visszaüt. [...] Ha egy papot súlyos esetekben a kánonjog szerint el lehet távolítani a papi rendből, nem tenne-e elkerülhetővé sok bonyodalmat, ha a feladatának megfelelni képtelen püspököt egyszerű pappá minősítenék vissza? [...] A hallgatás végzetes következményekkel járhat akkor, amikor sürgős magyarázatra lenne szükség.” Neki elhihetjük.