Robbanás történt egy kínai laborban, több áldozat is van

A robbanáskor két ember meghalt és további kilencen megsérültek. 

2021. október 25., 06:20

Szerző:

Robbanás történt Kína vezető repülési és űrhajózási egyetemének egyik laboratóriumában, két ember meghalt és további kilencen megsérültek – számolt be hétfőn az MTI a kínai sajtó nyomán. A robbanás okát egyelőre vizsgálják.

A kelet-kínai Nankingi Repülési és Űrhajózási Egyetem vezetőnek számít a védelmi technológiákkal foglalkozó kínai kutatóintézetek között. A helyi idő szerint vasárnap délután történt. Az egyetem hivatalos közleménye szerint a robbanás az anyagtudományokkal és technológiával foglalkozó szak egyik épületében történt, ahol ezt követően tűz ütött ki. 

Az érintett kollégiumban öt laboratórium működik, amelyek atomenergetikai-berendezések anyagaival, energiaátváltással, elektrokémiai tárolással, valamint a zord környezeti hatások elleni védelmet szolgáló anyagok vizsgálatával foglalkoznak. A beszámolókban nem tették közzé, hogy melyik laboratóriumban történt a robbanás.

A Global Times című kínai lap szerint kínai kémikusok korábbi baleseteket követően a laboratóriumok biztonságának javítására tettek felhívást, a balesetekért a rendszerszintű gondatlanságot tették felelőssé.

  • Március végén a Kínai Tudományos Akadémia Pekingben található, Kémiai Intézetének egyik laboratóriumában történt egy robbanás, amely egy hallgató halálát okozta.
  • 2016 szeptemberében a sanghaji Tunghua Egyetem kémiai tagozatának egyik laboratóriumában történt robbanás, amely két hallgatót sebesített meg súlyosan. Az egyetemnek 1,62 millió jüan (közel 80 millió forint) kártérítést kellett fizetnie az egyik sérültnek.
  • Mintegy három éve, 2018 decemberében a Pekingi Közlekedési Egyetem környezetmérnöki laboratóriumában három diák halt meg egy robbanásban. A baleset miatt az egyetem tizenkét tisztségviselőjét megbüntették.

Az esetet követően a kínai hatóságok módosításokat írtak elő a veszélyes vegyi anyagok előállítását, eladását, szállítását és raktározását illetően, átfogó biztonsági vizsgálatokat elrendelve minden szakaszban.

 

(Kiemelt kép: The recipients of a woman reeducation-through-labor camp covering their noses run away after the explosion of a steamer machine during a drill in China's Chongqing Municipality, on May 22, 2006. EyePress News / EyePress via AFP. A kép csak illusztráció.)