Rezsi és környéke

2014. február 3., 11:39

Tegnap a távszámlán megjelent a T-Home-számlám. Szokás szerint három nap kellett, amíg a szupergyors számítógépek világában a magyar valóságnak megfelelő honi számítástechnikában a készítőtől az előfizetőig eljutott. Persze ez is komótosan történt, éjfélkor még csak az összeget lehetett látni, a számlát nem tudtam letölteni. Annyit tudtam csak meg, hogy több mint ezer forinttal magasabb, mint az eddigi legmagasabb számlám.

Ma reggel, amikor kinyitottam kedvenc napilapomat, abban olvashattam az okot. Főcím: Ismét megjelent a kapcsolási díj. A cikket a magyar gazdaságtörténet legnagyobb tudósának, Matolcsynak a képe díszíti. (Hiányoltam, hogy a piros pöttyös feneke nem látszik a képen, tehetségtelen fotós készítette.)

Ebből megtudtam, hogy újabban bruttó 4,89 forint kapcsolási díjat számítanak fel a gaz multik megszorongatásának nemáthárítási áthárítása keretében.

Bingó. Tehát valószínűleg az internet- és kábeltévédíjakat – kivételesen – nem emelték, „csak” a telefondíj lett magasabb ezer forinttal, mint a valaha fizetett legmagasabb összeg.

Ablakaimat hőszigeteltre cseréltem, ennek és az eddigi enyhe télnek köszönhetően gázfogyasztásom vagy harminc százalékkal lesz alacsonyabb, mint a múlt télen, ez régi áron százezer forint, rezsicsökkentési nyereség húszezer, mínusz a kapcsolási díj, még mindig marad nyolc.

Viszont a másik kedvenc napilapomból ugyancsak ma reggel a feleségem felolvasta, hogy a burgonya átlagára 2013-ban hatvanöt forinttal volt magasabb (173/108), mint az előző évben, és idén hasonló emelkedés várható.

Az ismert dakota közmondás szerint több krumpli, mint gázszámla, tehát örülhetek, ha kijön a nullszaldó a nagy fene rezsicsökkentés után.

Umann Tamás

E-mail

2025. június 12., 14:31

A nyár még csak most kezdődik, de már komoly figyelmeztetéseket kaptunk: 2025 májusa a második legmelegebb volt a világon. Európában és több kontinensen is tartós aszály alakult ki, a gazdák terméskiesésről számoltak be, és sok helyen vízhiány fenyeget.