Repüléstilalmi övezet létrehozását kéri Zelenszkij az Egyesült Államoktól

Repülőgépeket is kért, amit majd ukránok vezetnek.

2022. március 5., 17:54

Szerző:

A CNN információi szerint Volodomir Zelenszkij ukrán elnök amerikai törvényhozókkal folytatott telefonbeszélgetést. Az ukrán vezető az Egyesült Államok segítségét kérte az Ukrajna feletti repüléstilalmi övezet létrehozásában.

Zelenszkij kérte az amerikai szenátorokat, hogy szigorítsák az Oroszországgal szembeni szankciókat, beleértve az energiát is, és hogy több katonai segítséget nyújtsanak az ukrán erőknek. Megköszönte az Egyesült Államoknak az eddig nyújtott támogatást, de általános üzenete az volt, hogy országának több segítségre van szüksége az orosz invázióval szembeni küzdelemben.

Egy másik szenátor a telefonbeszélgetésen elmondta, hogy Zelenszkij az orosz olajimport betiltását, az összes kereskedelmi tranzakció – például a Visa és a Mastercard – felfüggesztését szorgalmazta, és arra kérte a törvényhozókat, hogy segítsenek Ukrajnának több olyan repülőgép beszerzésében, amelyeken az ukrán pilóták képzettek és tudnak repülni. Azt mondta, hogy a harcot és a repülést ők vállalják, de a repülőgépekre szüksége van.

(Volodimir Zelenszkij 2022. március 2-ai videóüzenetében. fotó: UKRAINE PRESIDENCY / AFP)

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.