Putyin vagy Medvegyev?

Kremlinológiának nevezték a Szovjetunió fennállása idején azt a Nyugaton virágzó „tudományt”, amelynek képviselői jobb híján külső jelekből (például abból: ki hol áll a Lenin-mauzóleum mellvédjén a november 7-i díszszemlén) próbáltak következtetéseket levonni a hatalmi elitben végbemenő harcokról, várható személycserékről. Ma az Oroszországban uralkodó „glasznoszty”, a viszonylagos szólás- és sajtószabadság ellenére a külföldi, de az orosz megfigyelők is kénytelenek hasonló eszközökhöz nyúlni. Kitapintható a különbség – sokak szerint már a komoly ellentét is – a túlnyomó többség által az első számú vezetőnek tartott Vlagyimir Putyin miniszterelnök és formai felettese (hiszen Oroszországban prezidenciális rendszer van), Dmitrij Medvegyev államfő között, de biztosat nem tud senki.

A hatalom pártjának nevezett Egységes Oroszország a korábbinál gyengébben szerepelt a múlt hónapi regionális választásokon. A lakosság ezzel fejezte ki elégedetlenségét az inflációval, a megszüntethetetlennek bizonyuló korrupcióval és terrorizmussal szemben. Ez bizonyos fokig előrevetíti a decemberi parlamenti választás várható kimenetelét is. Ennek azonban nincs igazán nagy jelentősége, mivel a lényeges kérdésekben az Egységes Oroszország honatyáival szinte mindig együtt szavaznak az Igazságos Oroszország és a Zsirinovszkij-féle úgynevezett Liberális-Demokrata Párt, sőt nemritkán a Kommunista Párt képviselői is.

Ha az Állami Dumába – mint egyes politológusok jósolják – öt százalék körüli eredménnyel most bekerülnének a valóban ellenzéki liberálisok, netán a Pravoje Gyelo (Igaz Ügy) Párt képviselői, az sem változtatna sokat az összképen. Annál is kevésbé, minthogy a parlament – így volt ez a cárizmus utolsó időszakában is – jóformán alig több mint fügefalevél az államfő alig korlátozott hatalmának elkendőzésére.

A lakosság bizonyos fokú elégedetlensége persze az államfő és a miniszterelnök tevékenységének megítélésére is kihat: az utóbbi hónapokban mindkettejük népszerűségi mutatója hat-hét százalékkal esett. Ez magában azonban nem veszélyezteti a jövőjüket, mivel rajtuk kívül – a dolgok jelenlegi állása szerint – senkinek sincs valós esélye arra, hogy 2012-ben Oroszország elnökévé válasszák.

Harmadik vagy negyedik lehetséges elnökjelöltként emlegetik ugyan például Alekszej Kudrin pénzügyminisztert vagy Szergej Szobjanyin moszkvai polgármestert is, de ők csak akkor jöhetnének reálisan számításba, ha – valamilyen taktikai megfontolásból – Vlagyimir Putyin állna mögéjük. Ez azonban valószínűtlen variáns, ennél valószínűtlenebb legfeljebb csak az, ha Borisz Nyemcov liberális politikus, a tényleges, de csekély befolyású, megosztott ellenzék egyik vezetője fut be, akinek oddsa jó esetben is egy a százhoz.

A nagy kérdés az: vissza akar és tud-e térni az elnöki székbe Vlagyimir Putyin, aki 2008-ban maga támogatta Dmitrij Medvegyev államfővé jelölését és választását, mivel az alkotmány értelmében egymás után kettőnél több alkalommal nem tölthette be ezt a tisztséget. Ez az akadály azonban elhárult, és az elnöki poszt most annál is kívánatosabb, minthogy a nemrégiben módosított alaptörvény szerint immár nem is négy, hanem hat (illetve kétszer hat) éven át tölthető be.

Ha 2008-ban, az elnökké választása utáni hónapokban Medvegyev nem is nagyon igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy ő az első számú vezető, az utóbbi időben a közvélemény éppen az ellenkezőjének lehet a tanúja. Az elnök a hatalom ízére ráérezve járja országát és a külföldet. Hol a Kremlben, hol a különféle regionális központokban minisztereket, kormányzókat számoltat be nagy szigorral a tévéhíradók kamerái előtt, katonai, rendőri, közigazgatási, gazdasági vezetőket vált le és nevez ki, fontos nemzetközi tanácskozásokon szólal fel, külföldi államfőkkel tárgyal, és különösen szívén viseli Oroszország modernizálását.

A törvények és a kialakult gyakorlat szerint az elnök irányítja az erőszakszervezeteket és a külpolitikát, míg a miniszterelnök elsősorban a gazdasági, a tudományos, az oktatási és a szociális ügyeket felügyeli. Medvegyev azonban mind gyakrabban látogat kutatóintézetekbe, tart eligazítást a kormányzóknak a természeti csapások utáni helyreállítás vagy a mezőgazdaság időszerű feladatainak ügyében.

Putyin ugyancsak járja az országot, és osztja az észt a tévékamerák előtt, de úgy tűnik, népszerűségének növelése érdekében e tevékenységeknél még szívesebben mutatja magát izmos, meztelen felsőtesttel lóháton vagy a cselgáncsszőnyegen, vadállatok befogásánál, versenyautó és repülőgép kormányánál. Vagyis – a jelek szerint – máris megkezdődött, sőt javában folyik az elnökválasztási kampány.

Ennek ellenére eddig a két delikvens nem cáfolta meg azt a korábban mindkettejük által többször is hangoztatott álláspontot, hogy amikor eljön az ideje, egymás között eldöntik, melyikük indul az elnöki székért. Ugyanakkor a médiumok valósággal nagyítóval figyelik a két vezető eltérő állásfoglalásait, állítólagos nézeteltéréseit. Vagy ez – mint Margherita Belgiojoso, a L’Espresso munkatársa véli – csupán szerepjáték? „Moszkvában csak kevesen hisznek abban, hogy a két vezető nyíltan ölre megy egymással, ámbár nem zárható ki, hogy ez alkalommal az események váratlan alakulásával találjuk majd szemben magunkat” – vélekedik az olasz újságírónő. Julia Ioffe az amerikai Foreign Policy hasábjain azt fejtegeti, hogy a két vezető közötti verseny csak színjáték, a kormányzó tandem a „jó rendőr–rossz rendőr” elve alapján működik, és ellentéteik nem igazán komolyak.

Ám ha eddig talán így volt is, a legutóbbi hetekben már aligha tartható ez a vélekedés. Medvegyev szinte nyíltan bírálta Putyint azért, mert Mihail Hodorkovszkij, a lopással vádolt egykori olajmágnás ügyében megsértette az ártatlanság vélelmének elvét, és teljesen nyíltan tette helyre a miniszterelnököt egy Líbiával kapcsolatos kijelentése miatt.

A rendkívül befolyásos moszkvai polgármester, Jurij Luzskov leváltásával Medvegyev alighanem Putyin csatlósát menesztette a hatalomból, legújabban pedig az állami ellenőrzésű nagyvállalatok, bankok vezetőségéből igyekszik eltávolítani magas rangú kormányhivatalnokokat, akik ugyancsak a miniszterelnök emberei.

Immár aligha tagadható, hogy a két politikus (vagy csak a mögöttük álló érdekcsoportok?) keményen egymásnak feszül. Egyes politológusok szerint a szilovikok (a hadsereg, valamint a titkosszolgálatok) és a gazdasági elit, illetve a stabilitás (más szóval a status quo) és a modernizálás (progresszió) pártja küzd a hatalomért. Hazafelé Putyin, a külföld felé Medvegyev erre némileg még rá is játszik, hogy az utóbbi látszatot keltse.
Ez a választás még nem dőlt el.