Putyin magányossága

Ijesztő kép volt. A szombati közös vacsorán négyes asztaloknál ültek a résztvevők. Vlagyimir Putyin egyedül. A tizenkilenc küldöttségvezető közül senki nem volt hajlandó mellé ülni. Semmi nem mutatja jobban elszigeteltségét a világpolitikában, mint ez a kép. Pedig folytatott kétoldalú tárgyalásokat az ukrán válság megoldásáról három órán át Angela Merkellel, amelybe bevonták egy órára az EU új bizottsági elnökét, Junckert is. A végén a német kancellár asszony csak annyit mondott: „Nem várok gyors megoldást.” Ez Merkel nyelvén azt jelenti, hogy semmi eredmény. Putyin még csütörtökön adott egy hosszú interjút a német ARD tévéállomásnak, amelyet kívánsága szerint csak a konferencia után mutattak be, vasárnap éjszaka. Ebben is régi tételeit ismételte: Ukrajnában hazafiak küzdenek a területi autonómiáért. Oroszországnak a harcokhoz semmi köze. Nem beszélt viszont a felségjelzés nélküli orosz tankok százairól, a legfeljebb „szabadságukat töltő”, de valamiért mégis fegyverrel harcoló orosz katonákról.

Nyilvános elszigeteltsége a konferencián őt is nyomasztotta, sértette. Még a hivatalos befejezés előtt hazarepült aludni. A G20 többi résztvevője pedig újabb szankciókat helyezett kilátásba abban a tudatban, hogy hatásuk – ha lesz egyáltalán – csak hosszú távon mutatkozik meg. A világ tehát berendezkedhet arra, hogy az ukrán válság tovább tart. Mindezt Kelet-Ukrajna lakósságának kell megszenvednie. Róluk viszont nem esett szó Brisbane-ban.

Viszont felerősödtek azok a hangok, amelyek megértést tanúsítanak Putyin politikája iránt. Itt a legjelentéktelenebb Gerhard Schröder hajdani német kancellár volt, aki egy rostocki konferencián „oroszmegértőnek” titulálta magát, és kijelentette, hogy Washington és az EU kényszerítette bele Putyint az Ukrajna elleni háborúba. Schröder úr teheti. Nyilatkozataiért (például olyanokért, hogy „Vlagyimir Putyin kristálytiszta demokrata”) évi félmillió eurót kap Putyintól a Gazprom felügyelőbizottsági elnökeként. Összehasonlíthatatlanul nagyobb figyelmet keltett ennél Mihail Gorbacsov állítása, amelyet most Berlinben tett. Szerinte 25 évvel ezelőtt, a két Németország újraegyesítését megelőző tárgyalások során ő ígéretet kapott az amerikai és nyugatnémet külügyminisztertől, hogy a NATO nem terjeszkedik az akkori szovjet határok irányába.

Gorbacsovnak, akit mindmáig nagy tisztelet övez Nyugaton, ez régi tétele. Történészek hada kutatott az akkori dokumentumokban, hogy nyomára akadjon ilyen ígéretnek, ám eddig sikertelenül. Azt, hogy ilyen, szerződésben rögzített ígéret nem történt, Mary Elise Sarotte, a Harvard Egyetem történésze 1989 című könyvében tudományos kutatásai alapján igazolta. Akkori megállapításait most, az újraegyesítés 25. évfordulója alkalmából közölt legújabb kutatási eredményeivel egészítette ki, s ezeket a Foreign Affairs szeptember–októberi számában közölte. Az amerikai történész szerint „1989-ben, az újraegyesítést előkészítő tárgyalásokon soha nem hangzott el ígéret Közép-Európa vagy akár Németország semlegesítésére. Sehol nem kodifikálták, hogy a NATO nem vesz fel új tagokat.” Moszkva végül is anélkül egyezett bele Németország újraegyesítésébe – folytatja a gondolatmenetet Sarotte –, hogy kétségbe vonta volna az ország biztonságpolitikáját, értsd: NATO-tagságát. A többi kelet-európai országról pedig már csak azért sem lehetett szó, mert akkor még létezett a Varsói Szerződés, amelyet csak 1991-ben oszlattak fel. Ezért nem is hangozhatott el ígéret jövőbeli semlegességükről. Viszont legújabb kutatásai eredményeként hozzáfűzi az amerikai történész, hogy a tárgyalások egy korábbi szakaszában Genscher német és Baker amerikai külügyminiszter Gorbacsovval folytatott megbeszélései során az újraegyesítés alternatívájaként szóba hozta, hogy Kelet-Németországot, vagy akár egész Németországot „biztonságpolitikai szempontból” esetleg külön lehetne kezelni. Értsd: távol lehetne tartani a NATO-tól. A szóban, tárgyaláson kívül történt felvetés azonban sehol nem tűnik fel írásos formában – teszi hozzá Sarotte.

Az újraegyesített Németország orosz elismeréssel NATO-tag maradt. Tény továbbá, hogy a Szovjetunió 1975-ben aláírta a helsinki egyezményt, amely mások mellett garantálja minden országnak a jogot szövetségi partnereinek szabad megválasztására. Vagyis alaptalan az orosz diplomácia váltakozó intenzitással, de azóta ismételt állítása az állítólagos washingtoni szószegéséről, hogy „a NATO nem terjeszkedik az orosz határok felé”.

Azt már a józan ész kérdezteti: hol van az megírva, hogy népek millióinak azért kelljen évszázadokon át félelemben élniük, mert szomszédjuk egy imperialista, a szabadságukat fenyegető nagyhatalom? Ezen az abszurd helyzeten kívánt változtatni a Szovjetunió összeomlását követő átrendeződés. A Varsói Szerződés volt tagállamai függetlenné váltak, és mint önálló országok, pozitív kimenetelű népszavazás után (Magyarországon 1997-ben 85 százalékos igen szavazat mellett) maguk kérték felvételüket a NATO-ba. Azt pedig, hogy minden ország maga választja meg szövetségi rendszerét, a Moszkva által is aláírt helsinki egyezmény garantálja. Arra az érvre, hogy az orosz történelem negatív tapasztalatai jogot szolgáltatnak Putyinnak egy esetleges nyugati invázió megelőzésére, Komorowski lengyel államfő az újraegyesítés alkalmából rendezett berlini ünnepségen beszélt. Emlékeztetett arra, hogy a történelem során Lengyelországot a nagyhatalmak háromszor osztották fel maguk között, mindig orosz/szovjet részvétellel (legutóbb például a Ribbentrop–Molotov-paktummal). A második világháborút pedig fél évszázados szovjet uralom követte Európa egész keleti felén.

Valamennyi, Oroszországgal szomszédos nép és a Varsói Szerződés volt tagállamainak társadalmai hasonló okok és tapasztalatok alapján tartanak egy újabb orosz megszállástól és fordulnak védelemért a NATO-hoz. Ezt tennék legszívesebben az ukránok is, akik az 1991-es népszavazáson 93%-ban szavaztak az ország függetlensége mellett! – mondta a lengyel államfő. (Emlékeztetésül: Vlagyimir Putyin most november 5-én jelentette ki a Kremlben egy történészkonferencián, hogy az 1939-es, a hitleri Németország és a sztálini Szovjetunió között született, Lengyelországot felosztó paktumban „nincs kivetnivaló”.)

A Krím annektálásával, annak folytatásaként pedig Ukrajna fegyveres megtámadásával Putyin megsértette olyan nemzetközi egyezmények egész sorát, amelyeket országa jogelődje, a Szovjetunió is kötelezőnek ismert el. Ilyenek mások mellett az ENSZ alapokmánya, a helsinki egyezmény és az Oroszország által 1994-ben aláírt budapesti memorandum. Mindegyik állást foglal a tagállamok önrendelkezési joga mellett. Az utóbbiban Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kifejezetten garantálja (Kazahsztán és Fehéroroszország mellett) Ukrajna meglévő határainak sérthetetlenségét, politikai és gazdasági függetlenségét. Mindezt figyelembe véve a Krím annektálása és az Ukrajna elleni fegyveres támadás után nem kétséges, hogy kit terhel a mostani válság kirobbantása.