Pulitzer-díjas újságírót hurcol meg asz Obama-kormány?

Barack Obama amerikai elnök kormánya vádesküdtszék elé idézte a New York Times egyik újságíróját, hogy így kényszerítsék arra, hogy kiadja bizalmas forrásait egy 2006-os könyv miatt - közölte csütörtökön az amerikai lap. A Pulitzer-díjas James Risen ügyvédje közölte, hogy harcolni fognak a bírósági idézés ellen, és az újságíró nem fogja kiadni forrásait.

2010. április 30., 11:36

ames Risent a 2006-ban megjelent, a CIA és a Bush kormányzat titkos történelmével foglakozó könyvének egyik fejezet miatt idézte bíróság elé az amerikai kormány - írta a Független Hírügynökség. A kérdéses fejezetben az állítólagos iráni atomfegyver-program szabotálására tett CIA-s próbálkozásokkal foglalkozik. Az ritka lépésnek számító idézést Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter jóváhagyásával küldték el az újságírónak.

Risennek május negyedikén kell megjelennie a Virginia állambeli Alexandria város bíróságán, hogy vádesküdtszék előtt tanúskodjon a fejezetben használt forrásairól. Az újságíró ügyvédje, Joel Kurtzberg a Timesnak nyilatkozva kijelentette, hogy védence kész tiszteletben tartani a forrásának, vagy forrásainak tett bizalmi ígéretét.

Az ügyvéd elmondta, hogy arra fogják kérni a bírót, hogy semmisítse meg az idézést. Ha ezt a bíró nem teszi meg, és Risen nem hajlandó együttműködni, akkor a bíróság megsértése miatt őrizetbe is helyezhetik. 2005-ben a lap egy másik tudósítója 85 napot töltött börtönben, mert nem volt hajlandó kiadni forrásait.

2008-ban már az előző elnök, George Bush hivatali ideje alatt is megpróbálta az akkori kormányzat ugyanezzel a módszerrel együttműködésre bírni. Az újságírót azonban akkor nem hívták be tanúskodni, és az idézés elévült.

A lap megjegyezi, hogy a kongresszus éppen most készül egy olyan törvény elfogadására, amely nagyobb hatalmat adna a bíráknak az ilyen idézések megsemmisítésére. Az Obama-kormányzat támogatja a "sajtópajzsként" emlegetett törvényt, amelyet a képviselőház már elfogadott. A szenátus több hónapja csak vitázik a törvényről.