Patthelyzettel vádolja Kijevet a Kreml

Feleslegesen tárgyaltak egész éjjel.

2022. február 11., 15:16

Szerző:

 A Kreml szóvivője szerint Kijev nem hajlandó teljesíteni az úgynevezett minszki megállapodásokat.

„Kijev mindent megtesz azért, hogy ne teljesítse az ukrajnai rendezés alapelveit rögzítő minszki megállapodásokban rögzített kötelezettségeit” – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak pénteken Moszkvában.

Peszkov ezt azt követően mondta, hogy Berlinben péntekre virradóra, csaknem kilencórás tárgyalást követően, eredménytelenül ért véget a „normandiai négyek" – Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország – vezetői politikai tanácsadóinak találkozója.

„A feladat a minszki intézkedéscsomag végrehajtásának biztosítása, amely rögzíti a felek kötelezettségeit, teljesen világosan leírt sorrendben. A tárgyalófeleknek eddig nem sikerült közelebb kerülniük ennek a feladatnak a teljesítéséhez" – mondta Peszkov.
A Kreml szóvivője azzal vádolta meg az ukrán felet, „hogy különböző interpretációkban mindent elkövet annak érdekében, hogy ne teljesítse a rögzített kötelezettségeit".

Egy orosz diplomata, bizonyos Dmitrij Kozak szerint szóban egyetértés alakult ki Oroszország, Németország és Franciaország között a politikai rendezésről. Ukrajna azonban állítólag még azt is elutasította, hogy a tanácskozásról kiadni tervezett közös nyilatkozat idézze a minszki megállapodásoknak egy kitételét. E szerint a Donyec-medence konfliktus utáni státusáról Kijevnek az érintett területek képviselővel kell tárgyalnia.

A Kreml tisztségviselője kijelentette, hogy nem látott készséget a német és a francia fél részéről arra, hogy nyomást gyakoroljon Kijevre. Kozak szerint az ukrajnai rendezés ügyében patthelyzet alakult ki. Kijev részéről senki se nyilatkozott.

A 2015-ben aláírt, az ENSZ Biztonsági Tanácsa által is jóváhagyott minszki megállapodások a délkelet-ukrajnai politikai rendezés alapelveit rögzítik, a csapatszétválasztástól kezdve az amnesztián át a területnek a módosítandó ukrán alkotmány által szavatolandó különleges státusáig. Ez utóbbiról Kijevnek a szakadár „népköztársaságokkal" kellene megállapodnia. Peszkov közölte a sajtóval, hogy Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia államfő még nem beszélt telefonon egymással a francia elnök kijevi látogatását követően, ahogyan előzőleg megállapodtak. Mint mondta, egyelőre nem világos, hogy ezt mikor fogják megtenni.

Macron február 7-én az orosz, egy nappal később pedig az ukrán fővárosban tárgyalt a Donyec-medencei válság rendezéséről. A Kreml szóvivője az Elysée-palotára hárította annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy mi volt a francia elnök kezdeményezésének lényege.

A Kreml szóvivője úgy vélekedett, hogy nem kell eltúlozni külföldi politikusoknak az ukrajnai konfliktussal kapcsolatban elkövetett tárgyi tévedéseinek jelentőségét. Ezzel arra reagált, hogy Linda Thomas-Greenfield, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete nemrégiben tévesen azt állította hogy a minszki megállapodások értelmében Oroszországnak ki kell vonulnia az általa Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félszigetről, Elisabeth Truss brit külügyminiszter pedig a Kommerszant szerint csütörtökön, az orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval folytatott tárgyaláson kijelentette, hogy nem ismeri el Moszkva fennhatóságát Voronyezs és Rosztov megye felett. Truss a két orosz régiót az Ukrajnához tartozó, részben szakadárok által ellenőrzött Donyeck és Luhanszk megyével keverte össze.

Gyenyisz Pusilin, a szakadár „Donyecki Népköztársaság" vezetője pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a szakadár területen több tízezren szeretnének csatlakozni az orosz kormánypárthoz, az Egységes Oroszországhoz. Közölte, hogy a területen eddig 400 ezren kaptak orosz személyi okmányokat.

(Kiemelt kép:  Dmitrij Peszkov 2020 február 27-én. Fotó: MTI/EPA/Pool/Samil Zumatov)