Pattanj bicajra!

Azokat, akik dolgozni járnak a brit fővárosba, a legkülönbözőbb módszerekkel igyekeznek rábírni, hogy a zsúfoltságot csökkentő és a környezetet kímélő módszereket válasszák az autó helyett. A tömegközlekedést, sőt, ha lehet, a biciklit. A londoni forgalom azonban nem kifejezetten biciklibarát.

2009. augusztus 11., 22:55

Sokan tartanak attól, hogy a gépkocsik veszélyeztetnék testi épségüket, sokan félnek a biciklit rendszeresen használni. Nekik szeretne segíteni az új kezdeményezés, a Cycling Fridays, azaz a Biciklis Péntekek nevű akció. A londoni közlekedési vállalat és a londoni önkormányzat közösen szervezte meg, hogy mostantól októberig minden pénteken a brit főváros hat kijelölt pontjától konvojban, szakszerű felügyelettel biciklizhetnek munkába az erre vállalkozók.

A konvojt a London Cycling Campaign nevű szervezet tapasztalt kerékpározói vezetik, akik kérésre átnézik bárkinek a kerékpárját, alkalmas-e a városi közlekedésre, biciklitérképet osztanak ki, és ha kell, tanácsokat adnak, főként pedig a menet élén kerekezve a kezdő biciklisek önbizalmát erősítik és gondoskodnak róla, hogy a konvoj tagjai biztonságban célhoz érjenek.

„A Biciklis Péntekek egyszerű, de remek módja annak, hogy bejárók ezreinek erősítsük az önbizalmát, hogy megtapasztalhassák: igenis, Londonban is lehet biciklivel dolgozni járni. Biztos vagyok benne, hogy ha látják, milyen egészséges, remek és kényelmes módszer, őket is rabul ejti majd a biciklizés” – mondta a londoni főpolgármester, Boris Johnson. A politikus közismerten lelkes bicikliző, és nemcsak pénteken, de szinte minden nap biciklivel jár dolgozni a londoni Városházára.

Tavaly kilenc százalékkal nőtt a brit fővárosban rendszeresen biciklizők száma, de az illetékesek szeretnék, ha ez az arány a következő évtizedekben tovább emelkedne.
A londoni biciklizéssel kapcsolatos további hasznos tanácsokat és biciklitérképet a

www.tfl.gov.uk/cyclingoldalon találhatnak az érdeklődők.