Politikai indulatokat keltett egy 12 éves gyermek meggyilkolása Párizsban

Tizenkét éves gyermeket gyilkolt meg egy bevándorló Párizsban. Az ország gyászol, a politikai indulatok felcsaptak a bevándorlók kiutasításának eljárásrendje körül.

2022. október 20., 11:54

Szerző:

Lola, egy 12 éves kislány pénteken elindult haza az iskolából, ám végül soha nem érkezett meg, pedig nagyjából négy perces útra volt az otthonától. Amikor észrevették, hogy a kislány késik, a szülei szinte azonnal értesítették a rendőrséget, és egyből megindult a keresés. Este fél 12-kor találták meg a gyermek holttestét, épp amellett a háztömb mellett, ahol a szüleivel élt – írta a Telex.

Bevándorló követte el a gyilkosságot, felcsaptak az indulatok

Másnap őrizetbe vettek egy 24 éves algériai nőt, akit többek között gyilkossággal és kínzással gyanúsítanak. Mindeközben a parlamentben is vita robbant ki, miután a gyilkossággal gyanúsított nőről kiderült, hogy bevándorló, akit korábban az ország elhagyására utasítottak.

Lola a lakóhelyétől körülbelül 100 méterre fekvő Georges Brassens középiskolában volt kisgimnazista. Édesapja a lakóházuknak volt a gondnoka. A kislány pénteken nagyjából 3 órakor jött el az iskolából, de az otthonába végül soha nem érkezett meg. A szülei hamar keresni kezdték a kislányukat. Az édesapa elindult a fényképével a helyi boltosokhoz kérdezősködni, az édesanya aztán bement a rendőrségre, és elkezdődött a nyomozás. Nagyjából 8 órával a kislány eltűnése után a hatóságok bejelentést kaptak egy hajléktalan férfitól, hogy találtak egy műanyag ládát egy holttesttel annak a háznak a belső udvarán, ahol a család lakott. A holttest Loláé volt.

A rendőrség előszedte a ház biztonsági kameráinak felvételeit, amelyekről kiderült, hogy a gyerek házon belül volt, miközben keresték. A kislány negyed órával azután, hogy elindult az iskolából, beért a lakóépületbe, de nem egyedül: egy fiatal nő kísérte, aki aztán délután 5 körül hagyta csak el a házat, nagy csomagokkal a kezében.

A Dahbia B. néven megnevezett fiatal nő részben zavaros vallomást tett. A francia közmédia szerint a gyereket a nő a háztömbben élő nővérének lakására vitte. Ezután kényszerítette a kislányt, hogy zuhanyozzon le, majd „szexuális jellegű erőszakos támadást” követett el ellene, és más módon is bántalmazta, aminek következtében a gyerek életét veszítette. A boncolás szerint Lola megfulladt, de a nemi területeken nem volt jelen traumás elváltozás, így nem teljesen világos, hogy mit jelent a szexuális jellegű támadás. A kislány kezeit összekötözték, a nyakát összevagdosták – de nem halálos sebeket ejtettek rajta –, talpára pedig a 0 és az 1 számokat írták.

Dahbia ezután egy nem átlátszó műanyag gurulós ládába tette a kislány holttestét, majd egy ideig azzal volt látható a ház körül. A nőt délután 5 körül vette fel először a biztonsági kamera, ahogy csomagokkal kimegy az épületből. A szemtanúk szerint a környéken járkált a csomagokkal, zavarodottan viselkedett, idegesen telefonált, és még egy furgont is megállított, hogy segítsen neki elszállítani a csomagjait. Dahbia régi ismerőse, egy 43 éves férfi a feltételezések szerint fuvart ajánlott a nőnek, és a bőröndjeivel és a műanyag ládával a saját, Párizshoz közeli otthonába vitte. Két órával később viszont taxit hívott neki, és visszavitette Dahbiát Párizsba, a ládával együtt. Dahbiát szombat reggel őrizetbe vették Párizs Bois-Colombes városrészében. Rajta kívül több embert is bevitt, majd szabadon engedett a rendőrség. Közöttük volt például az a férfi, aki befogadta a fiatal nőt az otthonába, és akinél szombat reggel megtalálták, valamint Dahbia B. nővére is. A nő 43 éves ismerősét, aki a gyanú szerint segédkezni akart a holttest elrejtésében, szintén őrizetbe vették, és őt meg is gyanúsították, amiért segített a nőnek.

Dahbia maga is családon belüli erőszak áldozata volt. Egyelőre nem világos, milyen indítékból követte el tettét. A nő 2016-ban, nagyjából 18 évesen legálisan, diákvízummal érkezett Franciaországba. Idén augusztus 21-én előállították a párizsi repülőtéren, mert nem volt tartózkodási engedélye. Miután nem bűntetett előéletű, az eljárásrendnek megfelelően ezzel együtt felszólították, hogy egy hónapon belül hagyja el Franciaország területét, amit ő nem tett meg. 

Egész Franciaország gyászol és dühöng. Az indulatok amiatt szabadultak el, hogy kiderült, az elkövető bevándorló. Emmanuel Macron az elnöki hivatalban, az Élysée-palotában fogadta Lola szüleit, hogy a támogatásáról biztosítsa őket az ügyben, „amely mindannyiunkat megrázott”. A francia jobboldal szerint Macront cserben hagyta a családot. Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés párt volt elnökjelöltje elítélte a kormány „laza” migrációs politikáját.

Valós probléma a bevándorlók kérdése Franciaországban

Dahbia ügye rávilágított a bevándorlók kiutasításának nem túl hatékony ügymenetére. Ha egy bevándorlónak nincs tartózkodási engedélye, úgynevezett OQTF (obligation de quitter le territoire français) felszólítás kap. Ez egy olyan végzés, amely büntetlen előélet esetén nem jár őrizetbevétellel, csak kiutasítással. Ugyanakkor a hatóságok az ilyen kiutasítást kapott külföldieknek nagyjából 10 százalékánál figyelik utólag, hogy az illető tényleg elhagyta-e az országot. 

A Le Figaro több esetet is listáz az elmúlt két évből, amikor hiába utasítottak ki olykor büntetett előéletű bevándorlókat, igazi intézkedés nem lett belőle, az illegálisan Franciaországban tartózkodó illető pedig erőszakos bűncselekményt követett el. „A letartóztatott, illegálisan itt lévő bűnözők között gyakran látjuk, hogy a múltban már egy vagy több OQTF-eljárást kezdeményeztek ellenük. Ezzel az intézkedéssel az a probléma, hogy a külföldinek harminc nap áll rendelkezésére, hogy önállóan elinduljon a származási országába, amit szinte soha nem tesz meg” – nyilatkozta Matthieu Valet, a Rendőrbiztosok Független Szakszervezetének (SICP) szóvivője.

„Ennek a barbár bűncselekmény gyanúsítottjának nem kellett volna hazánkban tartózkodnia. Mi tartja önt vissza attól, hogy végre gátat vessen ennek az ellenőrizetlen, menekült bevándorlásnak?” – kérdezte Le Pen. „Ennek a gyilkosságnak nem kellett volna megtörténnie, a gyilkosnak nem szabadott volna Franciaországban lennie” – mondta Olivier Marleix, a jobbközép a Köztársaságiak frakcióvezetője is.

Élisabeth Borne miniszterelnök viszont arra szólította fel Le Pent, hogy „mutasson egy kis tisztességet”, és tartsa tiszteletben a szülők fájdalmát és Lola emlékét. „Hagyja, hogy a rendőrség és az igazságszolgáltatás végezze a dolgát” – mondta. Az igazságügyi miniszter pedig azt mondta, egyelőre még nem derült ki, hogy a nő fellebbezett-e korábban a kiutasítási felszólítás ellen. Olivier Véran kormányszóvivő szerdán a kormányülés után elismerte, hogy többet kell tenniük a OQTF-ek terén, de szerintük ezek betartatása Nicolas Sarkozy elnöksége óta a legmagasabb szinten van.

(Kiemelt fotónk: Marine Le Pen, a francia ellenzéki Nemzeti Tömörülés párt vezetője. MTI/EPA/Mohamed Badra)

12:15

A Giorgia Meloni által vezetett új olasz kormány a bevándorlás elleni határozott fellépésként feltartóztatott több olyan hajót is, amelyekkel különböző civil szervezetek munkatársai a Földközi-tengeren hánykolódó migránsokat mentettek meg. Volt olyan hajó, amely az eljárás elől francia kikötőbe ment, és ez diplomáciai konfliktushoz vezetett a két ország között.