Összeütközött két katonai helikopter

Gyakorlatozás közben összeütközött az amerikai hadsereg két HH-60 Blackhawk típusú helikoptere Kentucky fölött – közölte Nondice Thurman amerikai katonai szóvivő csütörtökön.

2023. március 30., 10:18

Szerző:

A baleset szerda éjjel történt a Kentucky állam délnyugati részén található Trigg megyében, a Fort Campbell katonai támaszpont közelében. A szerencsétlenség okát vizsgálják. A szóvivő azt mondta, hogy a legénységről egyelőre nem tudni biztosat.

Andy Beshear, Kentucky állam kormányzója a Twitteren azt írta:

számítani lehet rá, hogy a balesetnek halálos áldozatai is vannak.

Helyi médiaértesülések szerint akár kilencen is életüket veszthették – írta honlapján a BBC brit műsorszolgáltató. 

A két helikopter a 101. légi szállítású hadosztály kötelékébe tartozott, amely az amerikai hadsereg egyetlen légi támadó hadosztálya, és amely jelentős múlttal rendelkezik nemzetközi konfliktusövezetekben. A hadosztályt – amelynek beceneve „Screaming Eagles”, azaz Vijjogó Sasok – 1942-ben hozták létre, és kulcsszerepet játszott az 1944-es normandiai partraszállás utáni harcokban. A hadosztály katonáit közel nyolcvan év után tavaly ismét Európába vezényelték az ukrajnai konfliktus miatt. 

A HH-60 Blackhawkot különféle katonai műveletek támogatására tervezték, beleértve a légi támadásokat és a sebesültek evakuálást. 

2018-ban hét katona vesztette életét, amikor egy HH-60-as lezuhant Irakban. A katonai vizsgálat később megállapította, hogy a helikopter a pilóta hibája következtében szenvedett balesetet, miután nekiütközött egy két épület között vízszintesen kifeszített acélkábelnek – emlékeztetett a The New York Times.

(Kiemelt képünk illusztráció. Az amerikai hadsereg Blackhawk helikoptere látható alkonyatkor egy katonai táborban a délkelet-lengyelországi Arlamowban, az ukrán határ közelében 2022. március 3-án. Wojtek RADWANSKI / AFP)