Itt a vége az orosz kedvezményeknek kőolaj-fronton

Nem lesz kivételezés, Oroszország mostantól csak piaci áron ad el kőolajat – közölte Alekszandr Novak orosz kormányfőhelyettes vasárnap.

2022. december 4., 17:18

Szerző:

Oroszország csak olyan országoknak fog kőolajat eladni, amelyek piaci körülmények között működnek együtt vele - jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes vasárnap a Rosszija 24 hírtelevíziónak.

„Azokba az országokba fogunk olajat és olajtermékeket eladni, amelyek piaci feltételek között fognak együttműködni velünk” - mondta az energetikai ügyekért felelős orosz kormányfőhelyettes.

Hangsúlyozta, hogy Oroszország akkor is ragaszkodni fog ehhez az elvhez, ha csökkentenie kell a kitermelést.

Az Európai Bizottság szombaton közölte: a G7-országok, az EU tagállamai és Ausztrália megállapodtak abban, hogy hétfőtől 60 dolláros hordónkénti árplafont vezetnek be a tengeren szállított orosz olajra.

Novak rámutatott, hogy az árplafon bevezetése olyan nem piaci, a hatékonysággal ellentétes eszköz, amely ellentétes a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályaival is.

Elmondta, hogy az orosz kormány olyan mechanizmust fog kidolgozni, amely megtiltja a kereskedelmet az olajárak felső határának feltételével.

„Mi a gyakorlatunkban nem készülünk ársapka-eszközöket alkalmazni. Most olyan mechanizmusokon dolgozunk, amelyek megtiltják az ársapka-eszköz használatát, függetlenül attól, hogy milyen szintet állapítanak meg” - mondta.

„Úgy véljük, hogy egy ilyen beavatkozás további destabilizációhoz, az energiaforrások hiányához és a beruházások csökkenéséhez vezethet. Ez nemcsak az olajat, hanem más, a piacon lévő termékeket is érinthet, és nemcsak Oroszországot, hanem más országokat is érinthet” - tette hozzá az orosz miniszterelnök-helyettes.

(Kiemelt kép: Kiemelt képünk: Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök egy találkozón Asztrahánban 2008. szeptember 4-én. Dick Cheney amerikai alelnök "törvénytelen" invázióval vádolta meg Oroszországot, amelynek célja Grúzia térképének átrajzolása, és kétségbe vonta, hogy Oroszországban mint nemzetközi partnerben meg lehet-e bízni.. Fotó. AFP)

Versenyt fut az idővel Németország legismertebb nácivadásza, Thomas Will, aki abban bízik, hogy – 78 évvel a második világháború befejezése után – a jövőben is lehetőség nyílik azoknak a náci bűnösöknek az elítélésére, akiknek a bűnössége bizonyítható.