Az ukrán katonai hírszerzés szerint ekkor lehet vége a háborúnak

Az ukrán katonai hírszerzés vezetője szerint a nyár végére döntő fordulat várható a háború menetében, és a harcok az idei év végére Ukrajna győzelmével befejeződnek.

2022. május 14., 06:20

Szerző:

Kirilo Budanov vezérőrnagy a Sky News brit hírtelevíziónak adott péntek esti interjúban úgy fogalmazott: a fordulópont augusztus második felében lesz, és az aktív harci cselekmények zöme az idén véget ér.

Budanov tábornok szerint a háború azzal az eredménnyel zárul, hogy Ukrajna visszaszerzi az ellenőrzést határai felett, és az összes elvesztett területen helyreáll az ukrán fennhatóság, beleértve a Krímet és a Donyeck-medencét. Hozzátette: ez nem lesz könnyű, de biztos, hogy a háború Ukrajna győzelmével végződik.

Arra a kérdésre, hogy miként lehet ebben ennyire biztos, az ukrán katonai hírszerzés vezetője úgy válaszolt, hogy

„ez a munkám, ezt nekem tudnom kell, hiszen ki tudhatná mindezt, ha nem én”.

Hozzátette: a háború kimenetelének következtében Oroszországban vezetőváltás lesz, „ez a folyamat már el is kezdődött, ebben az irányban halad és már nem lehet leállítani”.

„Megerősíthetjük (azokat az értesüléseket), hogy Vlagyimir Putyin nagyon rossz állapotban van lélektanilag és fizikailag, nagyon beteg, egyszerre több betegséggel, köztük rákkal küszködik” – állította Kirilo Budanov vezérőrnagy a pénteki Sky News-interjúban.

Részletes adatok említése nélkül kijelentette azt is, hogy Oroszországnak hatalmas veszteségei vannak „emberekben és fegyverzetben mérve egyaránt”. Hozzátette: nem tartja meglepőnek a háború kezdete óta elszenvedett orosz balsikereket, hiszen Ukrajna mindent tud az „ellenségről”, minden tervét ismeri, szinte már e tervek megszületésének pillanatában.

Budanov úgy fogalmazott: jóllehet Európa komoly fenyegetésnek tartja Oroszországot és fél az orosz agressziótól, „mi azonban nyolc éve harcolunk Oroszországgal és elmondhatjuk, hogy Oroszország széles körben emlegetett ereje csak mítosz”. Oroszország ennyire nem erős, az orosz hadsereg csupán felfegyverzett emberekből álló horda – tette hozzá.

(Kiemelt kép: Az orosz csapatok bombázása által megrongálódott épületek a kijevi Borogyanka városában 2022. május 13-án. Fotó: Hiroto Sekiguchi / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP)

A japán kormány az ukrajnai háború miatt betiltotta az orosz arany importját kedden, továbbá befagyasztotta több orosz kormányzati tisztségviselő és vállalkozó vagyonát.