Orosz-ukrán háború: lassan két hete fogságban vannak a csernobili atomerőmű dolgozói
Az erőmű már évtizedek óta nem üzemel, de folyamatos karbantartást igényel.
Az ukrajnai csernobili atomerőmű több mint száz dolgozóját lassan két hete tartják fogva az orosz erők. További 200 ukrán őr, – akik a támadás idején a biztonságért feleltek –, szintén csapdába esett.
A dolgozók továbbra is végzik a munkájukat, és a légkör állítólag nyugodt, de a BBC-nek azt mondták, hogy a körülmények odabent nehezek, az élelmiszer fogytán, a gyógyszerek pedig korlátozottak. A helyzet bizonytalansága miatt már most porciózni kezdték az adagokat; naponta csak egyszer étkeznek, jellemzően kenyéren és kásán élnek. Vasárnap az oroszok ugyan felajánlották, hogy visznek nekik ételt, de azt visszautasították, mert ezt csak propagandafogásnak tartották.
Az is egyre nagyobb aggodalomra ad okot, hogy a stressz hatással lehet arra, hogy a munkások biztonságosan el tudják látni a nukleáris telephelyen feladataikat. Az erőműben rekedt egyik munkás rokona elmondta, hogy az orosz fél hajlandó volt megengedni, hogy műszakot cseréljenek, de nem tudják garantálni a hazautazásuk biztonságát, sem a helyükre utazó munkásokét.
A szakértők szerint bár az erőmű már évtizedek óta nem üzemel, az 1986-ban felrobbant reaktor biztonságos elszigetelése folyamatos karbantartást igényel.
(Kiemelt képünk: Az orosz hadsereg elfoglalja az ukrajnai Pripjatban lévő csernobili atomerőművet az orosz védelmi minisztérium által 2022. március 7-én, hétfőn közzétett frissített képen. Fotó: EyePress News / EyePress via AFP)