Orosz rakétatámadás érte Harkiv megyét

Többen meghaltak, sebesültekről is tudni – jelentette be szombat éjjel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

2023. augusztus 6., 10:07

Szerző:

Orosz rakétatámadás érte a kelet-ukrajnai Harkiv megyét, találat ért egy vérellátó központot is, többen meghaltak, sebesültek is vannak. Telegram-üzenetében Zelenszkij elmondta, hogy a támadás az orosz határtól nem messze lévő Kupjanszknál történt, és az ukrán légvédelem több rakétát megsemmisített, további részleteket azonban nem közölt. „Már önmagában ez a háborús bűntett is mindent elmond az orosz agresszióról” – fogalmazott. Az ukrán légierő vasárnap azt közölte, hogy az orosz fél az éjszaka folyamán több tucat, iráni gyártmányú drónt, valamint hiperszonikus és manőverező robotrepülőgépet indított ukrán területek ellen. A légvédelem lelőtt 27 drónt, a 40 robotrepülőgépeből pedig 30-at megsemmisített – tették hozzá.

Szerhij Turin, a nyugat-ukrajnai Hmelnyickij kormányzóhelyettese azt közölte, néhány rakéta a megyében található Sztarokosztjantyiniv település felé repült, ahol az ukrán légierő egyik bázisa van. Telegram-üzenetében hozzátette, hogy a támadás során több lakóház, valamint egy buszpályaudvar is megrongálódott.

(Kiemelt képünkön romeltakarítási munkálatok folytatódnak a sérült Harkivi Szolgáltató Szféra Felsőfokú Szakképző Iskolánál az orosz dróntámadás után Harkivban, Ukrajnában 2023. augusztus 01-én. Fotó: STRINGER / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)