Ördögi kör
Nicolas Sarkozy keze lesújtott az országában illegálisan tartózkodó – romániai és bulgáriai eredetű – romákra. Utasította a rendőrséget, hogy fokozatosan számoljon fel vagy háromszáz, a francia városok szélén létesült roma „bádogvárost”, illetve az ő szóhasználatában kvázi bűntanyát. A francia közvélemény túlnyomó többsége egyetért az elnökkel. A Sarkozy-párt főtitkára szerint megint olyan helyzet állt elő, amikor az elnök „összhangban van a társadalommal”, viszont aszinkronban a finnyáskodó elitekkel, amelyek a romatáborok bekerítését, a központilag elrendelt deportálást a második világháborús faji üldözések képeivel rokonították. ACZÉL ENDRE írása.
Mielőtt a „francia cigányprobléma” taglalásába kezdenék, hadd idézzem fel azt a nagyon is személyes élményemet, hogy Dél-Spanyolország egyik legnépszerűbb üdülőhelyén, ahol évente hónapokat is eltöltök, a legirigyeltebb személyi és vagyoni biztonságot pár éve jelentős fokú bizonytalanság váltotta fel – ám ezért egyáltalán nem Kelet-Európából érkező romák, hanem ugyanonnan érkezett, szervezett bűnözői csoportok a felelősek. Jellegzetesen nem romák, hanem lengyelek, szlovákok, románok, bolgárok és sajnálatos módon magyarok is. A „Keletről jöttek” közhelyszerű emlegetésének az esetek kilencven százalékában nincs roma konnotációja, noha lehetne, hiszen Spanyolországban ez idő szerint vagy hétszázezer román állampolgár él és dolgozik (húszszázalékos munkanélküliség mellett). A spanyoloknak egyébként a „saját” romáikkal semmi bajuk nincsen.
Kolduló romák
Amiképp a franciáknak sem. Négyszázezer fősre becsülik a Franciaországban élő, francia állampolgárságú roma közösséget. A túlnyomó többségnek van normális lakhelye és munkája. Békében és törvénytisztelő módon él. A francia roma nem gyakorolja hivatásszerűen a koldulást, noha nyilván akadtak és akadnak ilyen esetek is. De a számuk nem szignifikáns.
Ehhez képest ma szinte akárhová mozdul is az ember Európa legnagyobb városaiban, fővárosaiban, lépten-nyomon kolduló romákba ütközik. A koldulás szervezett. Férfiak irányítják, és asszonyokat, gyerekeket és rokkantakat használnak föl. Ezek az emberek azonban igen nagy részt frissen érkezett bevándorlók, nem a helyi roma közösségek tagjai. Származási helyük is könnyen azonosítható: Románia, Szlovákia, Bulgária. Élnek azzal a lehetőséggel, hogy uniós országok állampolgárai, tehát szabadon mozognak Európa szinte valamennyi államában.
De a szabad mozgás nem jelent letelepedést is, Franciaországban végképp nem. Az ottani törvény azt írja elő, hogy ha egy román vagy bolgár állampolgár három hónapnál hosszabb ideig óhajt tartózkodni francia földön, lakhatási és (nagyon „és”!) munkavállalási engedéllyel kell rendelkeznie. Legalábbis 2014-ig, mert a francia (és az olasz) törvény eddig az évig korlátozza – teszi lehetetlenné valójában – a frissen unióssá lett Románia és Bulgária állampolgárainak szabad munkavállalását.
Na mármost, azok a „cigánytáborok”, amelyeknek a szétbontását Sarkozy elnök megparancsolta, vélhetően olyan embereknek adnak/adtak otthont, akik a három hónapos limitet nem tartották tiszteletben. Ez azonban csak az érem egyik oldala. A másik durvább. Sarkozy nem kimondottan az illegális ott-tartózkodás, hanem az illegális „földfoglalás”, továbbá a táborlakók által folytatott életmód ellen emelt kifogást, mondván: a roma bádogvárosok „a törvénytelen üzérkedésnek, gyermekek koldulásra, prostitúcióra és bűnözésre való kényszerítésének forrásaivá” lettek, ahol mindennek tetejében sokkoló(an alacsony) az életnívó.
Mindez valószínűleg igaz. De a zömmel román, sokkal kisebb számban bolgár cigányok (olykor törökök) Franciaországban legalább találtak egy olyan kapaszkodót az életben maradáshoz, amit odahaza régen elveszítettek. Legálisan vagy illegálisan – ebből a szempontból édesmindegy. A franciák dühe voltaképp nem is ellenük irányul, hanem a „küldő országok” ellen, amelyek saját romaproblémáikat exportálják.
Más dimenzió
Bár meglehet, kicsit jóindulatú vagyok. Sarkozy lendülete a jelek szerint nem áll meg az illegális roma bevándorlóknál, van neki némi baja a „sajátjaival” is. Egy minapi rendőri intézkedés után – amelynek halálos áldozata is volt – francia cigányok kezdtek el lázongani. Amire jött a fenyegetés: „A francia állampolgárságot ki kell érdemelni, méltónak kell lenni rá.” Értse mindenki, ahogy akarja, de az üzenet majdnem világos. Az állampolgárság egy romának (vagy épp egy észak-afrikai bevándorlónak) nem örökre megszerzett jog, el is lehet veszíteni. Tekintettel arra, hogy az imént említett cigánylázadással párhuzamosan megint volt egy hasonló indítékú „arab” lázadás is, a fenyegetés rasszista éle nem eltagadható.
E vonatkozásban Sarkozynek van egy erős szövetségese: Olaszország. Roberto Maroni belügyminiszter a múlt szombaton megint hangot adott a Berlusconi-kormány ama szándékának, hogy minden olyan „uniós állampolgárt” (tehát nem olaszt) kiűz, aki nem rendelkezik legalább minimáljövedelemmel, nincs megfelelő lakása, és csak terhet jelent az olasz szociális ellátórendszer számára.
Ez már más dimenzió. Olaszország magasra teszi a mércét, éspedig belügyminisztere szerint egyáltalán nemcsak a cigányokkal, hanem minden más uniós bevándorlóval szemben. De még ez sem elég. Maroni miniszter az uniós belügyminiszterek szeptember elejei brüsszeli tanácskozásán egy olyan közösségi „törvényt” kívánna (nem először) elfogadtatni, hogy automatikusan deportálhatók legyenek mindazok az uniós bevándorlók, akik – egyszerűen szólva – nem képesek eltartani magukat, hanem a befogadó ország nyakán élősködnek.
Lévén a bevándorlók mind „keletiek”, a francia és az olasz lépések egy irányba mutatnak. Válságos helyzetben – s mindkét ország eleget szenved a gazdasági-pénzügyi válságtól, meg olasz esetben a saját tévedéseitől – jogi-rendészeti utat kell nyitni azoknak az embereknek a kiutasítása előtt, akik az unió gazdagabb országait a nem kívánatos jelenlétükkel terhelik tovább.
Jegyezzük azonban meg: van valami, amihez se Sarkozynek, se Berlusconinak nincs ereje. A vízum nélküli beutazás jogát egyetlen uniós állampolgártól sem lehet megtagadni, föltéve, hogy az illetőnek érvényes útlevele van. Ilyenformán azok a romániai romák, akik például szabad akaratukból utaznak el most Franciaországból (egyébként több hónapi megélhetést biztosító, otthon elképzelhetetlen tömegű euróval kistafírozva), előbb-utóbb vissza fognak menni, mert odahaza semmilyen munkát nem találnak. Próbálkozhatnak annyiszor, ahányszor csak akarnak, legfeljebb a három hónapos határidő elteltével megint kiebrudalják őket. Ez – a munkavállalási korlátozás miatt – szabályos ördögi kör.
Utóirat
XVI. Benedek pápa szót emelt az ez idő szerint még az ezres létszámhoz sem közelítő francia deportálások ellen. Mindenkit be kell fogadni, származástól és nemzetiségtől függetlenül, mondta. A dologban az az érdekes, hogy az elmúlt években, amikor Sarkozy „még” nem nyilvánította a deportálandó személyeket bűnözőknek, viszont legalább tízezret kitelepített közülük, a római katolikus egyházfő hallgatott. És egy másik érdekesség: mint hallom, bizonyos „romániai tényezők” a magyar (tehát kettős) állampolgárság fölvételére biztatják suttyomban a „nem oláh” cigányokat, mondván: annak birtokában akadály nélkül vállalhatnak szinte akárhol munkát. Érdekes.
