Orbán ellenállása csődbe viheti Magyarországot
A pénzügyi szakemberek szerint Orbán ellenállása lehetetlenné teszi a tárgyalásokat a külföldi hitelezőkkel és Magyarország csődjéhez vezethet. A jogszabályról szóló vita miatt már megszakadtak a tárgyalások a magyar kormány és az IMF között, és egyike azon okoknak is, amelyek miatt a Standard and Pool’s Magyarországot a bóvli kategóriába sorolta – írja egy jobboldali lengyel napilap.
Szinte az összes lengyel lap beszámolt a pénteki magyarországi eseményekről, kiemelve, hogy a rendőrség a volt magyar miniszterelnököt, Gyurcsány Ferencet is rendőrségi kocsival szállította el a magyar parlament elől. A nyomtatott és az online sajtó kiemelt figyelmet szentel a helyzet ismertetésének, az új törvények és a Barroso-levél bemutatásának.
A Rzeczpospolita című konzervatív jobboldali napilap Mráz Ágoston Sámuel véleményét ismerteti, aki hangsúlyozta, hogy Magyarországon még a képviselőket is elviheti a rendőrség, ha azok megszegik a jogszabályokat. – A protestálók lehetetlenné tették a parlament működését, tehát evidens a törvénysértés – jelentette ki a beszélgetésben a Nézőpont Intézet vezetője.
A lap hozzáteszi: Gyurcsány és a Lehet Más a Politika képviselői két törvénytervezet miatt tüntettek, az egyik az új választójogi törvény, a másik a pénzügyi reformokról szól. Az elsővel az ellenzék azzal következetesen nem ért egyet, azt állítva, hogy az a kormányzó Fidesz győzelmére van írva, a második ellen az Európai Bizottság is felemelte szavát, amely félti a magyar jegybank függetlenségét.
Mráz szerint az demagógia, hogy az új választójogi törvény a Fidesznek előnyös. Minden győztes pártnak előnyös, mert megkönnyíti a parlamenti többség megszerzését – magyarázza a politológus.
Ezzel a helyzetértékeléssel nem ért egyet Enyedi Zsolt politológus. – Az új választójogi törvény új választási körzeteket állít elő, amelyek pontosan megegyeznek azokkal a területekkel, ahol a Fidesz a legerősebb. Ennek eredményeként minden pártnak, amely vele szemben nyerni szeretne, a maradék körzetekből 200-300 ezer szavazattal többet kell szereznie.
Európában ugyanakkor sokkal nagyobb vitát váltott ki az a reform-csomag, amelynek segítségével Orbán kormánya meg akarja menteni a fatális pénzügyi helyzetben lévő Magyarországot. A törvény nem tetszik az Európai Bizottságnak csakúgy, mint José Manuel Barrosonak, aki Orbánhoz intézett levelében 14 kifogást is jelez, de a leghatározottabban a magyar jegybank függetlenségét korlátozó szabályt kritizálja. A magyar miniszterelnök mégsem tervezi, hogy enged a brüsszeli nyomásnak – mondja Enyedi.
A pénzügyi szakemberek szerint Orbán ellenállása lehetetlenné teszi a tárgyalásokat a külföldi hitelezőkkel és Magyarország csődjéhez vezethet. A jogszabályról szóló vita miatt már megszakadtak a tárgyalások a magyar kormány és az IMF között, és egyike azon okoknak is, amelyek miatt a Standard and Pool’s Magyarországot a bóvli kategóriába sorolta – írja a jobboldali napilap.
További izgalmas cikkek Lengyelországból a
Lengyelnet.hu-n!