Orbán csak egy fajta vakcinát ismer

A 30 éve alapított V4 kormányfőinek krakkói találkozóján arról is beszélt a magyar miniszterelnök, hogy felelőtlenség átpolitizálni az oltás kérdését.

2021. február 17., 15:41

Szerző:

Ha a V4 a következő 30 évben is eredményt akar elérni, össze kell tartani, ez a siker titka – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Krakkóban, a visegrádi csoport csúcstalálkozóján.

A visegrádi országok (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) miniszterelnökei és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a V4 megalakulásának 30. évfordulója alkalmából egyeztettek.

A tanácskozáson tartott sajtótájékoztatón Orbán Viktor a közmédia kérdésére kiemelte: hűség és szolidaritás kell ahhoz, hogy a V4 betölthesse a hivatását a jövőben is.

Úgy látja, Szlovákiának kulcsszerepe, stratégiai szerepe van az együttműködésben, ez a térkép alapján nyilvánvaló, de azért is, mert Magyarország csak Szlovákiával szomszédos a visegrádi országok közül. Közép-Európa északi és déli részét Szlovákia köti össze – tette hozzá. A miniszterelnök hangsúlyozta: nagy jelentősége van, hogy továbbra is együtt maradjanak, egység legyen közöttük.

Kifejtette: most a 30. évfordulót ünnepelik, de több száz évre emlékeznek vissza, mert az első visegrádi együttműködést sok száz éve hozták létre a közép-európai államok akkori vezetői, és ez a történelmi távlat adja ezen együttműködés komolyságát. A térség sikeres, „ez adja a mostani együttműködésnek a történelmi távlat mellé a jelenkori érvényességét” – fogalmazott.

Orbán Viktor felidézte: 30 éve tagja volt annak a parlamentnek, amely felhatalmazást adott az akkori magyar kormánynak a visegrádi együttműködésre, emlékszik a vitákra, az emelkedett megszólalásokra, arra, amikor mindenki úgy gondolta, hogy a jövő a közép-európai együttműködésben van. Komoly bajok voltak akkor, de volt idejük és erejük, hogy az egyik első parlamenti gesztussal a közép-európai együttműködést erősítsék meg – fűzte hozzá. Hangsúlyozta: ez az európai gazdaság legdinamikusabban fejlődő régiója.

A miniszterelnök a koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni vakcina kérdéséről elmondta: Magyarországnak mindennél fontosabb szempont a gyorsaság, gyorsan kell vakcinát szerezni a megfelelő biztonsági előírások betartásával és hatékonysági garanciákkal, és az árnál fontosabb a gyorsaság.

Kijelentette: depolitizálni kellene a vakcina kérdését, mert vannak „geopolitikai viták, történelmi és ízlésbeli különbségek”, de ezeket nem a vakcináról szóló vitában kell kifejezni. „Egyfajta vakcina van: az, amelyik gyorsan és hatékonyan meggyógyítja az embereket”, és átpolitizálni ezt a kérdést, amikor emberek életéről van szó, felelőtlenség – mondta.

A kormányfő arról is beszélt, hogy a közép-európai országok tudják, hogy vannak náluk sokkal nagyobb országok, de azokkal is versenyképesek akarnak lenni, és ez akkor lehetséges, ha egy lépéssel megelőzik őket. Ezért most a válság utáni gazdasági újraindításról is beszéltek, és fontos megosztani egymással a politikai és gazdasági intézkedések tapasztalatait – mutatott rá. Közölte: szoros konzultációra van szükség, mert az újraindítás nem automatikus, hanem komoly kormányzati munkát igényel.

Orbán Viktor szerint a V4 szerencsés, mert két korábbi pénzügyminiszter is van a visegrádi miniszterelnökök között, remélhetőleg az ő tapasztalataik visszaköszönnek egy sikeres gazdasági újraindítási politikában.

Megjegyezte: hálás Charles Michelnek, amiért részt vesz a találkozón, akiben „értő szellemre és nyitott fülre” találtak. A Benelux államok együttműködése mindig inspiráló volt a V4-nek – tette hozzá. Charles Michel Belgium kormányfője volt, mielőtt az Európai Tanács elnökévé választották.

(Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Mateusz Morawiecki lengyel, Orbán Viktor magyar és Andrej Babis cseh kormányfő (b-j) a V4 megalapításának 30. évfordulója alkalmából tartott találkozó után tartott sajtótájékoztatón Krakkóban, 2021. február 17-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda | Fischer Zoltán)

2024. április 14., 07:54

A légvédelem ellenrakétái elfogták az Izraelre kilőtt több tucat iráni ballisztikus rakétát - jelentette az izraeli 12-es televízió magas rangú izraeli tisztségviselőkre hivatkozva.