Olaszországot elárasztják Észak-Afrika menekültjei

Moammer Kadhafi líbiai vezető arról biztosította telefonon Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt, hogy "Líbiában minden rendben van" - közölte a hivatalos líbiai hírügynökség (JANA).

2011. február 23., 07:30

A JANA jelentése szerint a líbiai vezető kijelentette, hogy aki az igazságot akarja tudni a líbiai eseményekről, a líbiai médiából tájékozódjon, s ne hallgasson "az árulók és züllöttek sajtóorgánumai által terjesztett hazugságokra és meghamisított információkra". Az olasz kormány közleménye szerint a 20 perces beszélgetés során Berlusconi visszautasította azt a vádat, hogy Olaszország rakétákkal látta el a bengázi tüntetőket.

Az olasz kormány kedd este rendkívüli ülésen vitatta meg az egykori gyarmatán kialakult helyzetet. Rómában mély nyugtalansággal figyelik az eseményeket, s attól tartanak, hogy akár 200-300 ezer líbiai menekült zúdulhat Olaszországra. Az olasz haditengerészet hajói úton vannak az észak-afrikai országba, hogy szükség esetén részt vegyenek az olasz állampolgárok kimenekítésében - írta a

hvg.hu.

A nyár még csak most kezdődik, de már komoly figyelmeztetéseket kaptunk: 2025 májusa a második legmelegebb volt a világon. Európában és több kontinensen is tartós aszály alakult ki, a gazdák terméskiesésről számoltak be, és sok helyen vízhiány fenyeget.