Olaszország Albániában nyit táborokat az illegális bevándorlók elhelyezésére

Albánia két helyszínén egyszerre háromezer embert tudnak fogadni azok a táborok, amelyekben Róma az Olaszországba érkező illegális bevándorlókat akarja elhelyezni - jelentette be Giorgia Meloni olasz miniszterelnök albán kollegájával, Edi Ramával tartott találkozója után hétfőn.

2023. november 6., 21:23

Szerző:

A római sajtótájékoztatón Meloni közölte, hogy Róma és Tirana szándéknyilatkozatot írt alá a migráció kezeléséről. A protokoll 2024 tavaszáig lép életbe. Az olasz kormány két tábort nyit Albániában, ezek megvalósítását Róma finanszírozza.

Azokat szállítják át az albániai táborokba, akik tengeri mentési művelet során érkeznek meg Olaszországba. A miniszterelnöki hivatal közlése szerint a szándéknyilatkozat

nem a civil szervezetek, hanem az olasz hatóságok által véghezvitt, hivatalos mentésekre vonatkozik.


Giorgia Meloni elmondta, hogy a két tábor egyszerre háromezer embert tud befogadni, ami olasz számítások szerint évente 39 ezer migránst jelent.

Nem kerülnek az albániai táborokba a tengeri mentéssel Olaszországba érkező nők, gyermekek és sérülékeny emberek.


Az egyik tábor a tengerparti Shengjin, a másik Gjader város térségében lesz: az elsőben kötnek majd ki a migránsok, és ott azonosítják őket. A gjaderi táborba az illegálisnak minősített bevándorlók kerülnek, ahonnan a tervek szerint kiutasítják őket.

A táborok biztonsági ellenőrzése az albán rendőrség feladata lesz.


Az olasz miniszterelnök elmondta, hogy a táborok célja az indulások megfékezése.


„Ez az első ilyen megállapodás, éppen ezért történelmi jelentősége van Olaszország és az egész Európai Unió számára” – hangoztatta Giorgia Meloni.
„Olaszország szólítására Albánia válaszolt” – mondta Edi Rama. Az albán kormányfő hozzátette, hogy földrajzi fekvése miatt Olaszországot rendkívüli mértékben érinti az illegális bevándorlás, és Albánia segítséget nyújthat. Megjegyezte, Albánia nem az EU tagja, de attól még Európa részének tartja magát, és európai szemmel tekint a közös problémákra.

(KIemelt képünk: Giorgia Meloni olasz miniszterelnök (r) és Edi Rama albán miniszterelnök (l) fényképezkedik a római Chigi-palotában 2023. november 6-án. Fotó: Baris Seckin / Anadolu via AFP)