Obama fog elnökölni az ENSZ BT nukleáris leszereléssel foglalkozó ülésén

Az amerikai elnök személyesen részt vesz az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) szeptember 24-i értekezletén, amelynek témája a nukleáris leszerelés lesz. A világszervezet történetében ez lesz az első alkalom, hogy amerikai elnök vezeti a BT egyik ülését - mondta Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet szerdán.

2009. szeptember 3., 11:34

A nukleáris leszereléssel foglalkozó értekezlet a BT ötödik olyan ülése lesz, amelyen vezető nagyhatalmak személyesen részt vesznek, és az első, amelyet amerikai elnök vezet le. "Minden jel arra mutat, hogy az eseményen nagy számban megjelennek majd a tagállamok állam- vagy kormányfői, elképzelhető, hogy mind a 15 ország a legfelsőbb szinten képviselteti majd magát" - mondta Rice.

Szeptemberben az Egyesült Államok tölti be az ENSZ BT soros elnökségét, így Washington szabja meg a testület napirendjét.

Washington már megkezdte az egyeztetést a BT-tagokkal egy esetleges határozatról, amelyet a "nukleáris csúcstalálkozó" végén fogadnának el. Az ülésen nem konkrét országokkal, hanem általában a nukleáris leszerelés és az atomfegyverek terjedésének kérdésével foglalkoznának, amelyet az amerikai ENSZ-nagykövet szavai szerint az Egyesült Államok napjaink "egyik legfontosabb és legégetőbb kihívásának" tart, ezért is tűzte a témát a BT napirendjére. Rice emlékeztetett arra, hogy Obama elnök külön figyelmet szentelt ennek a kérdésnek áprilisi prágai látogatása során is.

Barack Obama után Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is elnököl majd a BT-ben a hónap folyamán: szeptember 30-án a háborús övezetekben élő nők védelméről szóló határozat elfogadását fogja előterjeszteni – közölte az MTI.

A nyár még csak most kezdődik, de már komoly figyelmeztetéseket kaptunk: 2025 májusa a második legmelegebb volt a világon. Európában és több kontinensen is tartós aszály alakult ki, a gazdák terméskiesésről számoltak be, és sok helyen vízhiány fenyeget.