Obama egyeztet a két párt képviselőházi vezetőivel

Barack Obama amerikai elnök és Joe Biden alelnök szerdán – a szövetségi kormányzat részleges leállásának 9. napján – a képviselőház demokrata vezetőivel egyeztet az átmeneti költségvetés elfogadásának és az adósságlimit megemelésének lehetőségeiről.

2013. október 9., 20:28

Az elnök és az alelnök szerdán közép-európai idő szerint éjjel fél 11-kor találkozik majd képviselőházi párttársaival.

A Fehér Ház tájékoztatása szerint Obama szerdán, de egy későbbi időpontban fogadja a törvényhozás két házának republikánus párti vezetőit is. Kedden a szemben álló felek közötti frontvonalak megmerevedtek. John Boehner, a képviselőház republikánus párti elnöke az ideiglenes büdzsé elfogadásáért és az adósságplafon megemeléséért cserébe tárgyalásokat sürgetett az egészségügyi reformról és az államháztartási hiány csökkentéséről.

Barack Obama a maga részéről azzal utasította el a tárgyalásokat, hogy nem hajlandó a gazdasági káosszal való fenyegetőzés hatására egyezkedni. Kijelentette, nem kíván olyan precedenst teremteni, amelynek alapján a nagy pártok szélsőségesei megpróbálhatják sarokba szorítani a jövő elnökeit.

Az elnök az utóbbi napokban a kialakult helyzetet olyan zsaroláshoz hasonlította, amelyben fegyvert szorítanak az amerikaiak fejéhez, a házelnök szerint viszont a kormány a republikánusok feltétel nélküli megadását akarja kikényszeríteni.

Az amerikai pénzügyminisztérium szerint a kongresszusnak október 17-ig meg kellene állapodnia a 16,7 ezer milliárd dolláros adósságplafon megemeléséről, különben az Egyesült Államok technikai értelemben csődbe juthat, amire eddig még sohasem volt példa.

A nyár még csak most kezdődik, de már komoly figyelmeztetéseket kaptunk: 2025 májusa a második legmelegebb volt a világon. Európában és több kontinensen is tartós aszály alakult ki, a gazdák terméskiesésről számoltak be, és sok helyen vízhiány fenyeget.