Nyolcvan tonnányi lopott nyersolajt foglaltak le Nigériában

Több mint nyolcvan tonna lopott olajjal teli hajót foglalt le a nigériai haditengerészet egy speciális egysége - közölte szerdán nigériai haditengerészet egyik magas rangú tisztje.

2010. május 6., 07:19

A görög zászló alatt hajózó járművet is lefoglalták, és a fedélzeten lévő tíz embert letartóztatták. Az olajipar becslése szerint naponta százezer hordónyi lopott nyersolajat adnak el nigériai csempészek külföldi olajfinomítóknak - írja a Független Hírügynökség.

A Troaica nevű hajót szombaton fogta el a nigériai haditengerészet egy különleges egysége a Niger folyó deltájának közelében - közölte David Nabaida ellentengernagy, az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva. Nabaiba elmondása szerint a hajón 83 tonna lopott nyersolaj volt, amelynek értékét nagyjából félmillió euróra becsülte.

A tiszt elmondása szerint két ghánai, és nyolc nigériai gyanúsítottat fogtak el, akiket egy haditengerészeti bázison hallgatnak ki. Kikérdezésüket követően átadják őket a rendőrségnek, hogy vádat emeljenek ellenük.

A világ nyolcadik legnagyobb olajtermelőjének számító Nigéria olajipara rendszeres célpontja az országban működő, jól felfegyverzett bandáknak, és a Niger-delta környékén harcoló lázadóknak. Az olajvezetékeket rendszeresen megcsapolják, és a lopott nyersolajat "aggályoktól mentes" külföldi olajfinomítóknak adják el. Az olajipar becslése szerint naponta százezer hordónyi csempészolaj cserél gazdát.

Nigéria naponta nagyjából kétmillió hordó nyersolajt exportál.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.