Nyelvháború

A nyelvtörvény abszurd helyzeteket teremthet. Ha valaki olyan szlovákiai településen, ahol a magyarság lélekszáma nem éri el a 20 százalékot, bemegy egy hivatalba, s magyarul intézné az ügyeit, büntetést fizethet. De az utcai rendőrtől meg lehet-e majd kérdezni magyarul: hány óra?

Lehet, de nem fog válaszolni. A fegyveres testületek tagjainak kötelező lesz az állami nyelv használata. Korábban a Meèiar-kormány alatt már volt egy hasonló nyelvtörvény. Galántán ellenőr járta a települést, és az összes utcatáblán, cégéren megmérte: a szlovák szavak betűi nagyobbak-e, mint a magyarok. Figyelte, milyen nyelven szólalnak meg a hangosbemondókban. Aztán a kormány mégis visszavonta az akkori rendeletet. Most újra próbálkoznak.

A nyelv kriminalizálásával spiclihálózat alakulhat ki? Bárki feljelentheti a szomszédját, hogy – mondjuk – a postán magyarul kért bélyeget?

Elvben megeshet. A szlovák „nemzeti oldal” húsz éve riogat az „elnyomó magyar kisebbség” mítoszával – alaptalanul. Sokszor inkább az a gond, hogy a magyarok még a meglévő jogaikkal sem élnek. Tizenöt évig voltam Dunaszerdahelyen képviselő. Az önkormányzatban mindenki magyar volt, mégis hadakoznom kellett velük, amiért a településen hiányoztak a magyar nyelvű feliratok. Még az üzlettulajdonosok is azt mondták, elég a szlovák kiírás, minek költsenek új cégtáblákra. Egyébként a szlovákok és a magyarok alapvetően békében éltek egymás mellett az országban, főleg 1998 és 2006 között, amikor a Magyar Koalíció Pártja is kormányerő volt. Ám amikor a Fico és Slota vezette koalíció került hatalomra, fölerősödött a szlovák nacionalizmus, de az ellenzékbe szoruló MKP is szította a feszültségeket.

Mi oka volt erre?

Kormányon kívül már főként Magyarországnak, leginkább pedig a Fidesznek próbáltak megfelelni. Nemzeti identitásukat, különállásukat hangsúlyozták. Olykor szinte keresték az ütközési pontokat. Elővették a Beneš-dekrétumok visszavonásának témáját, holott pontosan tudták: a nacionalista szlovák koalíció ezt inkább provokációnak veheti. Az MKP taktikája a „minél rosszabb, annál jobb” elve lett, ami erősítette a magyarországi jobboldallal való kapcsolatot. Ugyanakkor fokozta a szlovák kormány arroganciáját, amely sokszor már a nemtelen eszközöktől, hazugságoktól sem riadt vissza. Nemrég Lajèák szlovák külügyminiszter a nyelvtörvény miatt találkozott az EBESZ kisebbségügyi főbiztosával, Knut Vollebaekkel. Lajèák szétkürtölte: vesszőnyi hibát sem találtak a törvénytervezetben. Ami nem igaz. Szlovákiai lapok közölték azt a dokumentumot, amelyben az EBESZ főbiztosa tíz pontban sorolja fel aggályait, egyebek mellett kifogásolva a büntetéseket, és azt is: a törvény alá- és fölérendeltséget teremt az állampolgárok között.

A magyar delegációtól viszont titoktartást kért Vollebaek, mondván: ajánlásait szeptemberben hozza nyilvánosságra. Csakhogy a törvény szeptember 1-jétől hatályos.

Úgy vélem, az EBESZ, de az unió sem akar igazán belefolyni a „szomszédvitákba”. Hárítják a felelősséget. Az EU alapokmányaiban nincs szó kisebbségekről, velük kapcsolatban nem létezik egységes uniós jogszabály.
A szlovák fél ezt a helyzetet használja ki. Nem véletlen: Ficóék éppen most, néhány hónappal a 2010-es parlamenti választások előtt kezdeményezték a nyelvtörvényt. A magyarellenesség szítása kampányuk része. Céljuk a kisebbségi magyarok politikai megosztása és a szlovák ellenzékiek leválasztása a magyarokról.