Nobel-békedíjra javasolják Donald Trumpot

2018. május 3., 11:49

Szerző:

Tizennyolc republikánus képviselő kezdeményezte, hogy Donald Trump kapja a 2019-es Nobel-békedíjat annak elismerésérül, amit a koreai válság megoldása és a térség nukleáris leszerelése érdekében tett. Állításuk szerint hozzájárult a régió békéjének megteremtéséhez – írja a The Guardian.

A képviselők közös levelet küldtek a díjról döntő bizottságnak. A levelet Luke Messer, Indiana állam képviselője írta, az indoklás szerint az Egyesült Államok elnöke fáradhatatlanul dolgozott azért, hogy Észak-Korea felhagyjon atomprogramjával, és hogy Észak- és Dél-Korea tárgyalóasztalhoz üljön. A képviselők úgy vélik, hogy az Észak-Koreával szemben bevetett szigorú szankciókkal sikerült egyesíteni a nemzetközi közösséget, Kínát is beleértve. A szankciók hatalmas befolyással bírtak Észak-Korea gazdaságára, és nagyban hozzájárultak, hogy a kommunista ország belefogjon a tárgyalásokba.

Fotó: MTI/AP/Luca Bruno

Levelüket azzal zárják, hogy nem is tudnak másra gondolni, aki jobban megérdemelné a díjat, mint Donald Trump, világunk békéje érdekében tett fáradhatatlan munkája miatt.

Nem biztos, hogy kezdeményezésük teljesen önzetlen, mivel a levél aláírói közül többen is indulnak a republikánus előválasztásokon, ilyen éppenséggel a levélíró Luke Messer is.

 

 

 

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.