Népnevelés: még azt is megmondják, hova mehet pizsamában

Az olimpia idejére vonatkozó viselkedési és öltözködési előírásokat küldtek szét a szervezők négymillió pekingi háztartásba. A füzetben a városvezetés többek között azt tanácsolja, hogy a lakók kerüljék a túl színes ruhaviseletet, ne hordjanak fehér zoknit fekete cipővel, valamint ne járjanak át a szomszédokhoz pizsamában, ahogyan azt az idősebbek gyakran teszik. Az "etikett" a helyes kézfogástól a megfelelő testtartáson át az utcán való köpködés mellőzéséig számos intelmet tartalmaz, amelyet Peking polgárainak javasolt betartaniuk.

2008. július 31., 13:39

A kiadványban szerepel az is, hogy a külföldieket tilos megkérdezni korukról, családi állapotukról, jövedelmükről, vallási és politikai hovatartozásukról valamint címükről.

Az utóbbi időben a kínai kormány nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a lakosok felkészülten fogadják az olimpiára látogatókat, áprilisban például a helyes szurkolói magatartásról adott ki könyvet, írta az MTI.

Az izraeli kormányfő szerint az amerikai elnök érdemi lépéseket tett a gázai tűzszünet érdekében, ezért Benjamin Netanjahu hivatalosan is jelölte Donald Trumpot a rangos nemzetközi elismerésre, a Nobel-békedíjra.