Neonáci per sok hibával

A pert már jóval a kezdete előtt az NSZK eddigi története második legfontosabb bírósági tárgyalásának tekintették. A hatvanas években a német jogállamnak és társadalomnak a baloldali Vörös Hadsereg Frakció (RAF) nevű terrorista banda tagjaival kellett leszámolnia. Most a köztársaság rendjét jobbról támadó és a neonáci ideológia nevében gyilkoló csoport tevékenysége felett kell ítéletet mondani.

Az NSU tagjai „a német faj tisztaságát megőrző népi mozgalomnak” tekintették magukat. Céljuk „a nemzetrontó cionistáktól, liberálisoktól, baloldaliaktól megtisztítani a német népet”. Ezt úgy gondolták megvalósítani, hogy sorozatban meggyilkoltak nyolc török és egy görög származású kiskereskedőt: zöldségest, cipészt, talponálló- és internetshop-tulajdonosokat. Egyiket sem ismerték, csak kinézetük alapján ítéltek úgy, hogy ők „mások”. Módszerük mindig ugyanaz: megvárták, amíg a tulajdonos egyedül van az üzletben, bementek, és szó nélkül agyonlőtték, a holttestet lefilmezték, aztán kerékpáron elmenekültek. Az egész nem tartott tovább öt percnél. Mindezt a lakásukon talált feljegyzésekből és a DVD-kre rögzített filmekből tudta meg a rendőrség. S bár valamennyi gyilkosságot ugyanazzal a pisztollyal, ugyanolyan módon követték el, a nyomozó hatóságok nem láttak összefüggést a különböző tartományokban történt bűntények között. Az áldozatokat és családtagjaikat maffiatagsággal, kábítószer-kereskedéssel gyanúsították. A rendőrség és a titkosszolgálat tévedéseiről a tettesek öngyilkossága óta kötetekre menő cikk, szakértői vélemény jelent meg. Mulasztásaikat parlamenti bizottság vizsgálta. Ennek következtében lemondott három tartományi rendőrfőnök, két titkosszolgálati vezető. Központi hivatalt létesítettek, amely koordinálja a tizenhat tartomány biztonsági szerveinek terrorizmussal kapcsolatos értesüléseit, nyomozási eredményét. Angela Merkel több millió eurót különített el a hátramaradt hozzátartozók megsegítésére, és a nyomozó hatóság átszervezésével igyekeznek csökkenteni a mulasztások megismétlődését.

De mintha ennyi hatósági melléfogás nem lett volna elég, maga az eljárás is egy jogszolgáltatási hibával kezdődött. A tárgyalás vezetésével megbízott bíró, Manfred Götzl azt a termet jelölte ki a per lefolytatására, amelyben ő évek óta tárgyal. Azt mondta, ezt ismeri, ezt tekinti biztonságosnak. Ez azonban túl szűk ahhoz, hogy el tudják helyezni az áldozatok rokonait, a nagyszámú külföldi érdeklődőt s nem utolsósorban a média akkreditációért jelentkező, közel ezer képviselőjét. Götzl bíró azonban az alkotmányban biztosított bírói függetlenségre hivatkozva kijelentette: „Az és úgy történik, ahogy döntök.”

S eldöntötte, hogy a tárgyaláson – a jelentkezés sorrendjében – csak ötven újságíró vehet részt. Nemet mondott arra a kérésre is, hogy egy másik teremben videón közvetítsék a média képviselői számára, ami a tárgyalóteremben zajlik.

A jelentkezési lista két óra alatt megtelt kizárólag német, ezen belül is zömében müncheni hírközlő szervek képviselőivel. Viszont nem került fel rá a török média egyetlen tagja sem, holott a tíz meggyilkolt áldozat közül nyolc török volt. És lemaradt a listáról sok más mellett a BBC, a The New York Times, a Le Monde tudósítója is. A török nagykövet jelentkezésére Götzl bíró azt válaszolta, hogy ha időben sorba áll, bejuthat a tárgyalásra.

Botrány. A török külügyminiszter tiltakozott Berlinben, de azt a választ kapta, hogy a kormánynak nincs beleszólása a bajor tartomány bírósági ügyeibe. A Sabah nevű török napilap pedig a német alkotmánybírósághoz fordult. Ez segített. Döntést hoztak, hogy a müncheni bíróságnak biztosítania kell négy helyet a török, és egyet a görög médiának.

„Arrogáns, autista, az ügy politikai, társadalmi és nemzetközi jelentőségével szemben érzéktelen bíránk van, de a jogrendszer azért működik” – sóhajtott fel a Süddeutsche Zeitung kommentátorával együtt a lakosság nagy része. Aztán ismét Götzl bíró következett. Tudomásul vette az alkotmánybíróság döntését, de megsemmisítette az akkreditációra jelentkezés korábbi eredményét, és új pályáztatási formát rendelt el: sorsolással döntenek arról, hogy a közel ezer jelentkező közül melyik ötven média képviselőjét akkreditálják. A Die Zeit szerint „az eredmény a lottóvá alakított kiválasztás módszere”. A világsajtó, rádió- és tv-állomások tudósítói nincsenek jelen, de a Brigitte nevű női divatlap és a csak Münchenben fogható „Radio Charivari” munkatársa igen. Az ember nem tudja, sírjon-e, vagy nevessen.

Azt gondolom, hogy az esetnek vannak a német határokon túlmenő tanulságai is. Egyrészt igaz, hogy a jogállamiság, ezen belül a bírói függetlenség a demokratikus rendszerek egyik legfontosabb pillére. De az is tény, hogy a bíróság nem a Holdon, hanem egy földi társadalomban működik. Ezért függetlenségének megsértése nélkül vagy azzal összhangban figyelembe kell vennie a társadalom nyilvánosságra vonatkozó igényét, amelyet mindenekelőtt a média elégít ki. Ernst Mahrenholz nyugalmazott alkotmánybíró szerint „a jogszolgáltatás maximális nyilvánosság nélkül a jogállam végét jelenti”.

A történtek miatt Beate Zschäpe mellett sokak szerint jelképesen a vádlottak padján ül a német állam, mert nem tudta megvédeni állampolgárainak és az országban élő külföldieknek az életét; a német biztonsági szervek, amelyek tizennégy éven át nem tudtak véget vetni az NSU garázdálkodásának; és – hogy a zavar teljes legyen – ott ül Manfred Götzl bíró is, aki makacsságával nevetségessé tette a német jogszolgáltatást. Götzl folytatta ugyanis: az első tárgyalási nap után törölte a múlt hétre tervezett további két tárgyalást, és egy héttel elhalasztotta a folytatást. A hozzátartozók tehát hiába utaztak oda részben Törökországból, és béreltek hotelt Münchenben.

Tény, hogy a bíróságra óriási munka vár. Fel kell dolgozni az ügyészség közel ötszáz oldalas vádiratát, meg kell hallgatni hatszáz tanút. A vádhatóságnak mindenekelőtt azt kell bebizonyítania, hogy ha Zschäpe nem volt is jelen a bűntettek elkövetésénél – erre ugyanis nincs bizonyíték –, de tudott mindenről. A vádlott három ügyvédje ennek cáfolására építi a védelmet.

Nagy érdeklődés előzte meg Zschäpe első fellépését a bíróság előtt. Bilincs nélkül, karba tett kézzel, rezzenéstelen arccal, elegáns fekete nadrágkosztümben, fehér blúzban, tűsarkú cipőben lépett a tárgyalóterembe, és foglalt helyet a vádlottak padján. Néhány méterrel arrébb ültek az áldozatok hozzátartozói, akik végre a szemébe akartak nézni apjuk, férjük, testvérük gyilkosának. Zschäpe ügyelt arra, hogy pillantása ne találkozzék egyikükével sem. A tárgyalást némán ülte végig. Védői közölték, hogy folytatja eddigi hallgatását, nem szólal meg. Ezt tette a nyomozás idején is. Becslések szerint a per akár két évig is eltarthat. Az első tárgyalási nap másfél millió eurójukba került a német adófizetőknek. Tudtommal ezt nem kifogásolja senki. Az emberek tudják, hogy a demokráciának ára van.

Tudósítás a per helyszínéről: