Nemzetközi imamaratont indít Ferenc pápa

A katolikusok a pandémia végéért, valamint a társadalmi és gazdasági élet újraindulásáért imádkoznak világszerte május végéig.

2021. május 1., 12:08

Szerző:

Ferenc pápa szombaton indítja el a nemzetközi imamaratont, melynek keretében az imádságokat minden nap a világ más és más pontjáról közvetítik. Az első napon a koronavírus-járványtól megsebzett emberiségért fohászkodik az egyházfő a Szent Péter-bazilika egyik kevéssé ismert, oldalsó kápolnájában található Szűz Mária-ikonnál. A híradás szerint ezt a hetedik századi szentképet segélynyújtó képessége miatt őrzik a bazilikában. Az ikon restaurálása Ferenc pápa egyik első intézkedése volt, nem sokkal az után, hogy 2013-ban pápává választották – írta az MTI.

Szombaton a Vatikánnal egy időben az angliai Walsingham is csatlakozik az imához. A nyolcszáz lakosú település évszázadokon át Mária-kegyhelyéről volt ismert. Vasárnap az ima Nigériában, hétfőn a lengyelországi Chestochowában, kedden Názáretben folytatódik, majd érinti Boszniát, Algériát, a Fülöp-szigeteket, Argentínát, Dél-Koreát, Indiát, Ausztráliát és több más helyszínt. Minden nap másért imádkoznak, így az elhunytakért, az utolsó búcsútól megfosztott családtagokért, az egészségügyi dolgozókért, a szegényekért, a járvány miatt nehézségbe jutottakért, a pandémia végéért, a társadalmi és gazdasági élet újraindulásáért. Május 31-én Ferenc pápa várhatóan a vatikáni kertekben zárja majd az imát.

A globális akcióhoz a világ harminc Mária-kegyhelye csatlakozik, az imákat a vatikáni internetes oldalak minden este hat órakor közvetítik.

(Kiemelt kép: Ferenc pápa imádkozik a bizánci Szűz Mária-ikonnál. Kép forrása: Vatican Media