Németország: jobbra, balra
A német közvélemény-kutatók megint egyszer nagyot tévedtek: előjelzéseik minimális különbséget mutattak a két nagy párt, a CDU/CSU és az SPD között. Azaz: a nagykoalíció folytatása éppoly valószínű volt, mint ami bekövetkezett, hogy t.i. a kereszténydemokraták és a liberálisok alakíthatnak kormányt. Mégpedig kényelmes többséggel, amit senki nem jelzett: a szociáldemokraták háború utáni történetük legrosszabb eredményét érték csak el, vagy 10 százalékot visszaestek. Jobbra indult tehát Németország? Nem igazán.
A két nagy, középre helyezkedő néppártból megmaradt az egyik, bár a CDU/CSU ezúttal ismét visszaesett, két százalékkal – 60 éve nem szerepelt a Szövetségi Köztársaság kezdettől meghatározó pártja választáson ilyen gyengén. Bajor testvérpártjuk, a CSU, amely a háború óta mindig nagy fölénnyel kormányozta a legmódosabb tartományt, ott immár csak 41 százalékot kapott.
Erősen jobbra tartana persze a választás egyik győztese, a liberális FDP. Paradox, de tény: a Németországot is sújtó világválság idején a „tiszta” neo-liberalizmust, adócsökkentést, minél teljesebb piaci szabadságot ígérő pártvezér, Guido Westerwelle, példátlan, majd 15 százalékos sikerre viszi pártját.
Feltehető, hogy éppen ezek az ígéretek - főleg az adócsökkentés – vonzottak hozzá sok szavazót. Nyílt kérdés persze, mit és mikor sikerül ígéreteiből teljesíteni. A régi-új kancellár, Angela Merkel a kampányban kitartott szociális elkötelezettsége mellett és pártja alkalmasint továbbra is a kompromisszumok középútját próbálja majd járni a gazdaság és a munkavállalók érdekei között. Ugyanakkor Westerwelle, mögötte a német gazdaság meghatározó erőivel, jó helyzetben van: nélkülük nincs kormánytöbbség.
Az SPD csak balra mehet
Hogy Németország aligha indul túlságosan jobbra, arról a korábbinál sokkal erősebb baloldali ellenzék gondoskodik majd. Az SPD régen tartó hanyatlásában korábban az is szerepet játszott, hogy Gerhard Schröder kancellár idején vezettek be nélkülözhetetlen, de a munkavállalókat, az egész lakosságot sújtó korlátozó reformokat a szociális rendszerben. Ehhez járult az elmúlt négy év kompromisszumokban gazdag koalíciós együttműködése. Ebből kiszabadulva az SPD egyetlen reménye az lehet, ha ismét balra tart. Így például harcba szállnak a liberálisokkal a munkavállalók jogainak megnyirbálása ellen és még hangosabban követelik a német csapatok kivonását Afganisztánból, valamint az atomenergia visszaszorítását.
Lényegében azonos, vagy igen hasonló pozíciókat foglalnak el a Zöldek, a maguk immár 12 százalékával a parlamentben. Nem is beszélve az NDK-utódpárt és a nyugati tartományok baloldali mozgalmából létrejött Balpártról, amely immár erősebb a Zöldeknél és hat tartományi parlamentben is jelen van. Helyenként van együttműködés az SPD és a Balpárt között. Az országos politikában ezt a szociáldemokraták eddig kizárták, de hosszabb távon elkerülhetetlennek látszik. Rövid távon Németország talán valamelyest jobbra megy - hosszabb távon a politikai erőviszonyok tovább módosulhatnak, a baloldali pártok javára.
