Németek tömegei a neonácik ellen

Rostock Lichtenhagen városrészében állt az a lakóépület, az ún. Napraforgóház, amely a még az NDK-ba érkezett vietnami vendégmunkások, valamint menekült-státuszért folyamodók elszállásolására szolgált. A 2. világháború utáni német történelem legbrutálisabb idegenellenes akciójának színhelye volt itt 1992 augusztusában: szélsőségesek hecckampányukat, zaklatásokat követően a migránsok élete ellen törtek és csak csodával határos módon nem volt halálos áldozat a 11 emeletes lángoló épületben.

Húsz évvel később Joachim Gauck szövetségi elnök tartott empatikus megemlékező beszédet a helyszínen, a városban, amelynek szülötte volt s amelynek környékén az egyesülés előtt lelkipásztorként dolgozott.

„Tudom, hogy Rostockban, az egykori NDK-ban, a rendszerváltás után sokan veszítették el az állásukat. Vesztesnek érezték magukat, csalódtak az új Németországban uralkodó állapotok miatt, ami – a jólét helyett –a lecsúszást hozta. (…) Nem hagyhatjuk, hogy az ismeretlentől való félelem irányítson bennünket. Ez gyakran tudatlanságot, belső bizonytalanságot fejez ki – nem mellesleg hiányos önbizalmat is.” A város díszpolgára a sokszínűség és a tolerancia értékeire hívta fel a figyelmet, közös feladatként jelölve meg a demokrácia folyamatos védelmét és fejlesztését, a „barna veszély” elleni küzdelmet. Emlékeztetett: azok, akik menedékre vagy új otthonra leltek, hírét viszik majd Németországnak a világban. „De vajon nyitott és segítőkész ország hírét viszik-e?” – hangzott a figyelmeztető kérdés.

Gauck: az állam feladta az erőszak monopóliumát

Joachim Gauck beszédében kemény, szenvedélyes hangon rámutatott az államhatalom akkori súlos mulasztásaira is: „Hogyan fordulhatott elő, hogy a rendőrség jószerivel visszavonulót fújt, a tűzoltóságot pedig akadályozták az oltási munkában, kiszolgáltatva ezzel az embereket a tűznek? (…) Hogyan lehetséges, hogy az állam az erőszak monopóliumát láthatóan gyorsan és gondatlanul feladta? (…) Az illetékesek közül sokan lesütötték a szemüket, nem vállalták a felelősséget döntő beavatkozásért. Ám ahogy a változás nem igazolhatja a polgárok gyűlöletét, nem szolgálhat mentségül arra sem, hogy elmaradt a szakszerű hatósági beavatkozás és nem vállalták a politikai felelősséget.
”

Bár a szélsőségesek továbbra is támadnak. fellépéseiket sikerül megakadályozni, mondotta az államfő. Nem csak a hatóságok határozott fellépésével, hanem azért is, mert országszerte mozgalmak, civil szervezetek születtek, amelyek maguk is szembeszállnak a barna veszéllyel. Szólt arról, hogy az ország keleti részén gyakoribbak a szélsőséges megmozdulások,mint nyugaton. ”Éppen mi, kelet-németek, akik sokáig a begyakorolt ájulásban éltünk, hajlamosak vagyunk, hogy fekete-fehérben lássuk a dolgokat. Olysn országban éltünk, ahol minden, ami nem felelt meg a vonalnak, gyanús volt, elnyomták és harcoltak ellene. Számunkra idegen volt a polgárok szabad vitája, az idegenekkel való együttélést szinte nem is ismertük. Nem arról van szó, hogy a kelet-németnek rosszabb a jelleme, mint a nyugatiaknak, hanem arról, hogy más hatások értek, más tapasztalataink vannak. Itt, keleten, nem lehettünk részesei tevékeny, magukért felelősséget vállaló polgárok civil társadalmának.”

A megemlékezésen részt vettek néhányan a felgyújtott lakóház egykori lakói közül valamint Vietnam nagykövete is. A városrész az évek során az idegengyűlölet jelképévé vált a német politikai közbeszédben. Ennek ellensúlyozására tucatjával alakultak Rostockban a bevándorlók integrációjával foglalkozó civil szervezetek.

Az Alkotmányvédelem vitatott átszervezése

Az elnök szavainak mindeközben aktualitást ad, hogy a szövetségi belügyminiszter, Hans-Peter Friedrich (CSU), elismerte az alkotmányvédelmi szervek kudarcát a 2011 novemberében közismertté vált zwickau-i neonáci terrorista ügyben. Tíz rasszista indíttatású gyilkosság írható a csoport rovására. Az, hogy a bűncselekményekről a titkosszolgálat csak több éves késéssel szerzett tudomást, megingatta a közbizalmat az intézményben; egyesek a létjogosultságát is vitatni kezdték. Júliusban lemondott a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője, miután kiderült, hogy munkatársai megsemmisítettek egyes, a neonáci terroristák közé beépített ügynökük aktáit. Bár Friedrich hamar megtalálta az utódot a hivatal élére, az igazi kihívásra még csak most számíthat, hiszen vissza kell állítania a hivatal hitelét. Ehhez pedig szüksége lesz a tartományok, valamint a koalíciós partner, a liberális FDP támogatására. A nagyobb hatékonyság érdekében Friedrich erősítené a szövetségi szerv hatáskörét a tartományiakhoz képest. Az elképzelés szerint utóbbiak fő profilja a nyilvántartásba vett, gyanússá vált szervezetek helyi megfigyelése maradna, ám valamennyi rendelkezésükre álló információt továbbítaniuk kellene a szövetségi hivatalhoz, amelyik egyes esetekben a koordinációt is magához vonhatná. A kritikákkal senki nem maradt adós: a liberális igazságügyi miniszter szerint „ha átrendezzük a szobát, azzal nem építjük át a házat”. Sabine Leutheusser-Schnarrenberger ezzel arra figyelmeztetett, hogy mit sem ér az információgyűjtés, ha a kiértékelés minősége nem javul. Ehhez többek között egyes tartományi hivatalok összevonására, az ügynökök toborzására és alkalmazására vonatkozó pontosabb szabályozásra is szükség lenne. Saját testvérpártjának, a kereszténydemokrata CDU-nak a politikusai is Friedrich szemére vetik annak veszélyét, hogy a minden információt összegyűjtő központi megahivatal mellett a tartományi hivatalok jelentőségüket veszíthetik.

A tartományi belügyminiszterek közelmúlt találkozóján mindenesetre megállapodás született a reform sarokpontjait illetően: sor kerül az ügynökökre vonatkozó képzési követelmények egységesítésére és központi adatbázis kiépítésére, erősítik a rendőrséggel való együttműködést, a rendszer átláthatóságát pedig a kiépítendő parlamenti ellenőrzés segítené. Hogy idejében beérik-e a reform, abban bizonyára maga Friedrich reménykedik leginkább – politikai körök szerint ugyanis egy újabb kudarc a székébe kerülhet.
(Mészáros Szilárd)