Német történész a mai ellenállásról

.

Nem hangzik antikváltan az antifasiszta szó? Mit értsünk a fogalom alatt ma?

A háború óta eltelt évtizedek megmutatták, hogy fasizmus, rasszizmus, antiszemitizmus nem történelmi szakaszok, hanem tartós viselkedési formák, ahogyan emberek társadalmi jelenségekre reagálnak. Látjuk azt is, ahogyan bizonyos egyének, csoportok a válságjelenségekre tudatosan hamis megoldásokat sugallnak: nehéz kérdésekre könnyű válaszokat adnak. Hogy pl. „a” zsidók a felelősök, vagy bizonyos népek, népcsoportok. Ellenségképeket keltenek, kirekesztést hirdetnek – tehát nincsen új a nap alatt. S e „válaszoktól” a társadalom problémái persze éppen úgy nem oldódnak meg, mint hajdan, amikor hasonlókat hallhattunk.

Párhuzam a 30-as évekkel?

Természetesen az a kor sokban hozzájárult, hogy az említett „válaszok” ma is terjedjenek. A különbség, hogy napjaink gazdasági – politikai válságaiban, ellentétben a 30-as évekkel, nincs igazán baloldali alternatíva, azt diszkreditálták. Erős baloldal híján pedig a jobboldali válaszok könnyebben jutnak érvényre.

Nem túlzás ez? Gondoljunk a francia, az olasz baloldal erejére..

E két országban is az a szélsőjobb legfőbb célja, hogy kirekessze a baloldalt. Egyik tagszervezetünk, az olasz Veterán Szövetség vezetője nemrég írt arrót, hogy a pénzügyi válság idején az olasz társadalomban olyan alapkérdéseket kérdőjeleznek meg, amelyekben addig általános társadalmi egyetértés volt: a demokrácia alapszerkezetét, a személyi szabadságjogokat, a szolidaritást. S ezek a kérdőjelek nem csak a volt kommunista országokban jelentek meg, hanem Nyugat-Európában is. Nézzük a franciákat: Le Pen nyíltan fasiszta érvelésével lejáratta magát, de örökébe lépett lánya nacionalista jelszavait a francia munkahelyekről, a francia azonosságról azután átvette a konzervatív Sarközy is. Éppen abban a Franciaországban, ahol a baloldal többséget szerzett, az említett szélsőséges eszméket a társadalom nem elhanyagolható része elfogadja. Egyébként Marine Le Pen mérsékeltebb, a rendszert jobbról bíráló érvelése nagyon hasonlít magyarországi elvbarátaiéhoz: egyedül a romák az okai annak, hogy válságba került a szociális rendszer, hogy sok a bűnözés és más társadalmi probléma.
Mindeközben ijesztő, mennyire feledésbe merül az európai népek közös harca a fasizmus ellen s mennyire megerősödtek a történelem revíziójára irányuló törekvések sok országban, különösen a balti államokban. A szovjet korszakra emlékezve odáig mennek, hogy relativizálják polgáraik szerepét az SS-ben. Vagy Ukrajna, ahol Bandera immár szabadságharcosként jelenik meg – pedig a kommunistákkal s a nácikkal is harcolva nem mulasztotta el a zsidók irtását sem. De hát említhetném a magyar példát is, a Horthy-emlékművekkel és hasonló jelenségekkel.


Ön is csak tanulmányaiból ismeri, amit az európai szélsőjobb 1920-1945 között művelt. Miért, hogyan került ebbe a szervezetbe?

Nyugatnémet vagyok, kasseli. Történészként foglalkoztam a korral s a hirhedt buchenwaldi koncentrációs tábor foglyainak megismerése vitt a Nácizmus Üldözötteinek Szövetségébe. Amelynek érdekes a története: 1947-ben össznémet szervezetként alakult, de 1953-ban felbomlott, miután az NDK kinyilvánította: létrejött az antifasiszta állam, nincs már mit tenni. Az újraegyesülés után egy évtizedre volt szükség, hogy az egykori NDK területén újra működjenek szervezeteink. Már a 70-es évektől egyre több fiatal csatlakozott a FIR német tagszervezetéhez, amelyben ma mintegy hétezren dolgoznak, akiknek legfeljebb már csak a tizede egykori ellenálló.


Mit tesz ma a F.I.R., mit a német antifasiszta?

Hatvan tagszervezetünk van, Európánban és Izraelben. Egyrészt dolgozunk azok, hogy megismertessük a sötét múltat. A FIR több ezer fiatalt vitt már el belga testvérszervezetünk segítségével Európa különböző országaiból Buchenwaldba, Auschwitzba, hogy lássák, értsék, mi történt. Jövő nyáron az Európai Parlamentben nyitjuk meg vándorkiállításunkat az európai ellenállásról, amelyet 30 országban mutatunk majd be.
Németországban rendre tömegek mennek akár spontán az utcára, ha a neonácik megjelennek. Amikor pár éve Kölnben azok iszlám-ellenes konferenciát akartak ott szervezni, 40.000 ember tüntetett ellenük. Nálunk Kasselben a város minden harmadik lakójának külföldi gyökerei vannak. Mégis, békében, összhangban élnek, így szokták meg. Egy városban, ahol a helyi focicsapat tagjainak fele nem német születésű, abszurd lenne a külföldiek ellen izgatni. Ezért ha újfasiszták uszítani próbálnak, nálunk is több százan mennek ellenük az utcákra. A Zöldek, a szocdemek, a Balpárt- néha a CDU emberei is velük tartanak. A volt NDK területén nehezebb a helyzet, ott a szélsőjobb befolyása sokkal erősebb. Három tartományban egyik pártja, az NDP, ott van a helyi parlamentben, a kerületek tanácsaiban – mégpedig jelentős erővel. Ugyanakkor ezekben a tartományokban is nem ritkán tömegek lépnek fel a neonáci ellen.

Miért éppen Keleten, a hajdanvolt „antifasiszta állam” helyén erős ma a szélsőjobb?

Az NDK antifasizmusa persze formális volt. Vannak, aki a jelenséget a szociális problémákkal magyarázzák, de ez nem válasz. Az ország nyugati részén is sok a munkanélküli, mégsem lesz belőlük neonáci. Amikor az NDK lakói számára eltűntek az addig ismert értékek és sok mindenben nem az következett, amit az emberek vártak – a szélsőjobbnak tág tere nyílt. Vannak vidékek, pl. Mecklenburgnak a lengyel határhoz közeli részén, ahol sem pártok, sem civilszervezetek nem működnek. Csak a neonácik aktívak: ők szervezik a sportot, az ünnepségeket a gyerekeknek, a tűzoltóságot. Ellenségképet annál is könnyebb állítani, ha nincs jelen az ellenség… Az új tartományokban gyakorlatilag nem élnek zsidók, a külföldiek aránya Németországban ott a legalacsonyabb – mégis Keleten a legnagyobb az idegen-ellenesség. Egyébként megtévesztő a médiában megjelenő kép. A kigyúrt, borotvált fejű figurákkal akiket látunk, csak a piszkos munkát végeztetik el. Mögöttük ott vannak a sokkal értelmesebb vezetők, akik pontosan tudják mit hogyan kell tenni, hogy befolyást szerezzenek.