Némelyik áldozatról a nemét sem tudják megmondani

A kutatásban részt vevő francia és brazil hajók további tizenegy holttestet találtak meg az Atlanti-óceánban a hét végén, ott, ahol feltételezések szerint az Air France repülőgépe egy héttel ezelőtt lezuhant.

2009. június 8., 05:40

A brazil hatóságok korábban közölték, hogy hat holttestet emeltek ki a vízből, így már tizenhétre emelkedett a megtalált áldozatok száma.

A tizenegy új tetemből négy férfi, négy pedig nő volt - közölte Henry Munhoz alezredes, a bazil légierő szóvivője; a többi áldozat neméről nem beszélt.

A holttestek közül kilencet a Constuitucao nevet viselő brazil fregatt, nyolcat pedig a francia Ventose fregatt emelt ki a vízből. A brazilok a katasztrófa helyszínétől mintegy 800 kilométerre fekvő Fernando de Noronha szigetre szállítják a holttesteket.

Az Air France francia légitársaság Rio de Janeiróból Párizsba tartó 447-es számú járata május 31-én tűnt el viharos időjárási körülmények között, fedélzetén 228 emberrel, akik feltehetőleg mindannyian életüket veszítették. A szerencsétlenül járt gép fedélzetén négy magyarországi és egy szlovákiai magyar utas is volt.

A kutatást végző brazil és francia hajók az Airbus több tucatnyi alkotóelemét is kihalászták a vízből -- írta az MTI.

2025. június 12., 14:31

A nyár még csak most kezdődik, de már komoly figyelmeztetéseket kaptunk: 2025 májusa a második legmelegebb volt a világon. Európában és több kontinensen is tartós aszály alakult ki, a gazdák terméskiesésről számoltak be, és sok helyen vízhiány fenyeget.