Nem nyert a versenyen, azonnal gyilkolni kezdett a tavalyi győztes

2018. augusztus 27., 08:11

Szerző:

Hatósági közlések szerint egy David Katz nevű 24 éves baltimore-i férfi volt az elkövetője annak a lövöldözésnek, amelyet vasárnap hajtottak végre a Madden NFL 19 nevű videójáték-verseny selejtezőjén a Florida állambeli Jacksonville-ben, a Jacksonville Landing nevű szabadidő-komplexumban.

A versenyt egy pizzériához tartozó játékteremben tartották, ott nyitott tüzet a fiatal férfi. Az ABC Newsnak nyilatkozott egy pár, akik az étteremben éppen rendelésüket adták le, amikor azt hitték, valaki lufikat durrantgat ki. Ahogy körbenéztek rájöttek, hogy nincsenek lufik a helyiségben, majd meglátták Katzot és rögtön az ajtó felé szaladtak.

Fotó: MTI/AP/John Raoux

Marquis Williams, aki szintén részt vett a versenyen azt mondta, 60-80 ember volt a pizzériában. Ő és barátnője is  kiestek a versenyből, ezért döntöttek úgy, hogy esznek valamit. Ekkor tört ki a lövöldözés. Az elsők között rohantak ki, de kisvártatva már emberek taposták egymást a kijáratoknál, sokan menekülés közben sérültek meg.

A videójáték egy amerikaifutball-szimulátor, a médiában felröppenő információk szerint pedig a Bread művésznéven játszó David Katz azért nyitott tüzet, mert nem nyert. Ő volt a tavalyi verseny győztese. Két embert megölt és tizenegyet megsebesített, mielőtt maga ellen fordította volna a fegyverét.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.