Nem mese az északi boszorka!

Ez a boszorkány-ördög-pornó-képzet... a kora középkorban terjedt el, s része volt a katolikus egyház agy- és lélekmosó térhódításának, mellyel az itt élőket igyekeztek természethitükről áttéríteni a kereszténységre. Az új hit szószólói – többnyire az ebből gazdasági előnyhöz, politikai hatalomhoz is jutó férfiak – elszántak voltak, s tűzzel-vassal, a pokollal fenyegetve terelték a lakosságot a kereszttel jelölt templomokba.

A természetben harmóniát kereső s onnan mentális erőt merítő 'vikingek' kezébe Ótestamentumot nyomtak, Freja Holdistennőből boszorkányt, a Föld Szarvas istenéből Sátánt csináltak. A új tanokkal és rítusokkal valósággal megerőszakolták az emberek világszemléletét: újfajta imádat váltotta a természet tiszteletét, szeretetét – melyre addig életük ciklusait, rendjét, eseményeit fűzték.

A szex bűnné degradálása (csak a házasságban, gyermeknemzés céljával megejtett aktus volt kivétel) béklyóba verte a testet s a lelket is. E tekintetben a nőket külön is szankcionálta az új vallás: megtiltva a szex élvezetét. Holott azelőtt a természet férfi és női erőinek egyesülését, szellemi-lelki és gyógyító áldott-szabad rítust jelentett.

A korábbi pogány társadalom istennői, füvesasszonyai és amazonjai – a gondolkodó, lélekben erős, vagy egyszerűen a túl szép nők – nyilvánvalóan veszélyeztették az új, tekintélyelvű egyházat, melyben a nőnek nem sok hely jutott: anya lehetett (ha az nem, akkor apáca) – azon kívül csak kurtizán vagy boszorka... s akkor megvetés, kiközösítés vagy erőszakos halál (megkövezés, megégetés, lefejezés) volt a sorsa.

Nem is késlekedtek rájuk ragasztani a közösségben előforduló minden bűn és baj okozóinak szerepét, s így már nem volt akadálya annak sem, hogy a boszorkányságba rángatott nőktől válogatott kínzások és 'próbatételek' után, látványos (s kellően elrettentő) külsőségek között, nyilvános kivégzéssel megszabaduljanak.

Két dominikánus inkvizítor jóvoltából, szabályos kézikönyve is született a kínzások metodikájának (Malleus Maleficarum, 1487), mely évszázadokon át szakirodalomként terjedt a katolikus, majd a református püspökségek között is. Míg Európa egyes részein (Francia-, Bajor-, s Lengyelország, Svájc, Anglia) már a kora középkorban beindult a katolikus egyház kegyetlen gépezete, s igen nagy számban küldtek nőket máglyára s a bárd alá, Svédországban jóval később, s elég szórványosan zajlottak boszorkányperek s kivégzések.

Azonban – érdekes módon, a leghisztérikusabb időszak a reformáció utánra, az 1600-as évek közepére tehető.Több boszorkányt is, illetve kivégzést (itt elvétve égették meg őket elevenen) emlegetnek a régi svéd történelemkönyvek: Elin (Kapten), Märet Jonsdotter, Anna és Britta Sippel, Malin Matsdotter... Míg itt az 1700-as évekre véget ért ez a fajta nőüldözés – több, mint 100 évnek kellett még eltelnie, hogy végleg eltűnjön az európai 'kultúrából'... (1811-ben Poroszországban öltek meg nőt utoljára boszorkányként.) Különböző becslések 40- és 100 ezer közé teszik azoknak a lányoknak és asszonyoknak a számát, akiket a keresztény egyház adott hóhér kezére - köztük mintegy 300 svéd nő is.

Mai fogalmaink szerint, többnyire azért, mert az átlagosnál magasabb szintű szellemi adottságaik, különleges pszichikai képességeik, erős szexuális kisugárzásuk, esetleg testi megjelenésük (magasak, csúnyák) vagy ezek különböző kombinációi miatt váltak ki a többiek, az elfogadottak közül, mi több: 'veszélyeztették' a lelkek urainak s a hatalom birtokosainak pozícióját. (A mai lapok nő-témájú cikkeit olvasva, a mai nőjogi aktivisták érvelését hallgatva... olybá tűnik, nem sokat változott a világ. Vajon mi az oka?)

Tán nem is olyan meglepő, hogy az 1900-as évek elején, az északi nők egyenjogúsági- és önrendelkezési törekvéseivel párhuzamosan – vagy éppen hogy azokban! – újraéledtek az északi boszorkány-mozgalmak is, melyek vallási csoportként tartják önmagukat számon. Olyanokként, melynek művelői (jellemzően nők, de férfiak is) magukat boszorkánynak (häxa) nevezik. Legnagyobb, ezek között, a Vicca.

Ma Svédországban több százan követik e mozgalmak valamelyikét. Megpróbálnak visszatalálni ahhoz a régi északi hagyományos szellemiséghez, melynek alapja a természet ritmusa és folyamatai, a Föld termékeny ereje, a természet ciklikus átváltozásai. Megfigyelik e természeti folyamatokat, s próbálják kivetíteni az emberre – s azon vannak, hogy mindegyiket külön, s együtt egymással – a természet 'kihasználása' okozta diszharmóniából – újra egyensúlyba hozzák. Mindez természetszerűleg nagyfokú nyitottságot feltételez - a természetnek a növényekben, ásványokban, a Holdban s a női testben és lélekben rejlő ereje iránt – melyet a férfiak uralta keresztény egyház oly hosszú időn át tagadott, és megtagadott az emberektől.

Häxa = boszorkány, Skärtorsdag = Nagycsütörtök, Blåkulla = (mesebeli) kékhegy, ahol a boszorkányok találkoznak.

Még több boszorkányság