Nem kért a kitüntetésből a volt diplomata

Megosztó ügynek nevezte a 2006-ban Nyitrán megvert Malina Hedvig esetét, és nem fogadta el a Szlovák Atlanti Bizottság kitüntetését Martin Bútora, Szlovákia volt washingtoni nagykövete - adta hírül a pozsonyi Új Szó című napilapra hivatkozva az MTI.

2008. december 22., 15:11

A 15. születésnapját ünneplő, az ország euroatlanti kapcsolatainak erősítésére létrehozott Szlovák Atlanti Bizottság két olyan politikust akart kitüntetni, aki a szervezet szerint sokat tett az ország nyugati irányultságának erősítéséért. Az Új Szó beszámolója szerint az egyik jelölt, Robert Kalinák szlovák belügyminiszter elfogadta a díjat, a másik, Martin Bútora nem - s éppen Kalinák miatt.

Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.