Nem keresik tovább az eltűnt Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Erőss Zsolt és mászópartnere, Kiss Péter május 20-án érték el a Kancsendzönga legmagasabb pontját. Erőss számára – aki utolsó két csúcsát lábprotézissel érte el – ez volta tizedik, a magyar hegymászás statisztikájában a 12. nyolcezer méteres csúcs. A Kancsendzöngáról visszatérve azonban mindkét hegymászónak nyoma veszett. A „Magyarok a világ nyolcezresein” expedíciós szervezőiroda mai közleménye szerint a két hegymászót már nem is keresik tovább: három nyolcezer méteren töltött éjszaka után nincs rá esély, hogy életben vannak. A történtek tanulságairól Glack Lászlót, a Viaferrata.hu extrém- és kalandtúra-vállalkozás magashegyi túravezetőjét kérdeztük.
– Civilként azt gondolnánk: Erőss Zsolt tapasztalataival nem eshet meg ilyen tragédia.
– Pedig nem példátlan, ami történt. A magyar hegymászás doyenje, a hatvanöt éves Neidenbach Ákos fogalmazta meg: „A jó hegymászó az öreg hegymászó.” Ugyanis a magashegyek kiszámíthatatlan időjárási és egyéb körülményei ellenére a balesetek többsége emberi hibákból következik. Neidenbach vonatkozó kötetében 1966-től 2002-ig statisztikákban is kimutatta: ebben az időszakban 58 hegymászó halt meg – 10 lavina és 3 kőhullás kivételével – a saját hibájából. A tragédiák nyolcvan-kilencven százaléka lefelé menetben történt, és nemcsak zöldfülű mászókat érintett. Mindez igaz az utóbbi tizenegy év újabb 40 végzetes balesetére is.
– Erőssék délután hatkor támadták a csúcsot, amikor állítólag már ésszerűbb lefelé tartani. Mi lehetett a gátja a józanságnak?
– Én búvárkodtam is, és saját példámból tudom: a magassági mámor hasonló a mélységi bódulathoz. Egy bizonyos ponton azt érezni: innen már bármi elérhető. Egy nyolcezres hegy csúcspontjától pár száz méterre persze az a gondolat is fokozhatja a szédületet: tízmilliós szponzoráció van az út mögött, csak könnyebb lesz elszámolni a sikerrel, mint a kudarccal.
– Erőss Zsolt korábbi túráin öt társát vesztette el. A minapi tragédiát megelőzően egyszer már majdnem odaveszett maga is. Az előző vészhelyzetekből lehetett volna bármi következtetést levonni a tegnapi tragédia esélyeit illetően?
– Ehhez annyit tudok hozzáfűzni: hétezer méter felett lényegében egyedül lesz az ember. Még akkor is, ha fizikailag van mellette valaki. Másfelől az is tény: a kilencvenhatos kereskedelmi Himalája-expedícióban az amerikai hegyi vezetők a legvégsőkig kitartottak bajba került klienseik mellett, és végül mindnyájan megfagytak.
– A tragédiák tükrében felvetődik a kérdés: korrekt dolog ilyen céllal kereskedelmi vállalkozásba fogni?
– Mi csupán a hegyek világát kívánjuk megszerettetni az emberekkel. Túráink nem vezetnek négyezer méter fölé. Közbevetőleg: Erőss Zsolt felesége is velünk járt először a hegyek között: a lengyel Tátrában. Az persze tény, hogy az extrém sportok az „itt és most” érzete miatt is sokak számára vonzóak. Arra az érzésre gondolok, amely a táncban, színjátszásban, különböző művészeti ágak gyakorlásában vagy a szexualitásban is átélhető. Ugyanakkor egy komoly vállalkozás – legyen szó kereskedelmi szerveződésről vagy egyedi expedícióról – arra is ügyel: az embereket minél biztonságosabb út vezesse vissza az itt és most élményéből a hétköznapok ritmusába.
