"Nem fog tetszeni a táliboknak az igazságszolgáltatásban"

Újabb támadást intézett az olasz miniszterelnök a bírák ellen pénteken. A konzervatív Silvio Berlusconi a tálibokhoz hasonlította őket egy torinói sajtótájékoztatón. Mint fogalmazott: jelenleg a jogrendszer reformján dolgozik a kabinet, ez pedig "nem fog tetszeni a táliboknak az igazságszolgáltatásban." Úgy vélte: a szuverenitást már nem az emberek, hanem az ügyészek felügyelik. Berlusconi, akinek több korrupciós ügyét is bíróságon vizsgálják, azt mondta: reméli, a "jó bírák száma tovább nő majd."

2010. február 27., 09:12

Berlusconi a volt adójogi ügyvédje elleni vád ejtésére is kitért. Az egész eljárást abszurdnak nevezte - számolt be a Független Hírügynökség. Egy római bíróság csütörtökön ejtette a David Mills elleni vádat. Torquato Gemelli bíró azzal indokolta döntését, hogy az ügyvéd valóban elfogadott illegális pénzt Silvio Berlusconitól, de 1999 novemberében, vagyis több mint tíz éve. Az olasz törvények szerint ez azt jelenti, hogy a Mills elleni jelenlegi eljárás elévült ügyben folyik.

Az ügyészek három perben akarják Berlusconit a vádlottak padjára ültetni. A legfontosabb ügyben volt kulcsszereplő a brit ügyvéd, David Mills, akiről kiderült: hamisan tanúskodott, hogy "kimossa" az olasz kormányfőt a 90-es években ellene folytatott két perben. Az ügyészség szerint a Berlusconi-klán 90 millió eurós (24 milliárd forint) adócsalásában közreműködő jogász 600 ezer euró (160 millió forint) hálapénzt kapott ezért. Millst tavaly februárban négy és fél év börtönre ítélték hamis tanúzásért, és ez ellen fellebbezett.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.