Nem csak színészkedett!
Van-e visszaút? című cikkük (168 Óra, 2008/48.) bevezetőjében Ronald Reagenről mint az USA elnökévé lett színészről írnak. Holott a színészet csak egy epizódja volt a későbbi elnök életének, s időben elég távol esik a Fehér Házba történő költözésétől.
Reagan közgazdasági egyetemet végzett, majd újságíró lett, és előbb a sajtó-, később a filmszakszervezet működésébe kapcsolódott be. Így került kapcsolatba filmesekkel, akik a jóvágású férfit alkalmasnak találták filmszerepekre. Kétségtelen: e szerepek révén ismertté vált, ami nyilván hozzájárult ahhoz, hogy megválasztották a legtöbb lakosú, gazdag Kalifornia állam kormányzójának. De azt, hogy másodszor is megválasztották, azt kitűnő kormányzói működésének köszönhette. Ennek viszont nem csekély hatása volt azokra a honfitársaira, akik két elnökválasztás alkalmával is rá voksoltak.
Reagan Kaliforniában, majd a Fehér Házban is két-két alkalommal bizonyított. Felismerte a lehetőségeket, képes volt kiválasztani a megfelelő embereket, és megnyerte a hidegháborút. Rutinos politikusból lett egyike az USA kevés nagy elnökeinek, aki megérdemli, hogy pontosan emlékezzenek meg róla.
Del Medico Imre
Budapest