Nem bombaveszély miatt kényszerítették leszállásra a Ryanair-gépét
Lengyelország szerint Lukasenka-rezsim műveletéről volt szó.
Nem volt bombaveszély a Ryanair Sun légitársaság május 23-i járatán, amelyet Minszk ennek ürügyén kényszerített leszállásra, majd őrizetbe vette a gép két utasát, Raman Prataszevics fehérorosz ellenzéki újságírót és barátnőjét – közölték csütörtökön az ügy lengyelországi vizsgálatát folytató hatóságok.
A minszki kényszerleszállást végrehajtott, Athénből Vilniusba tartó repülőgép a lenygel tulajdonban lévő Ryanair Sun légitársaságé volt. Éppen ezért a lengyel hatóságok indították el az eset vizsgálatát.
Az ügyészek szerint aznap az irányítótoronyban a fehérorosz Állambiztonsági Bizottság tisztje tartózkodott és utasításokat adott a Ryanair-gép pilótájával kommunikáló légiforgalmi irányítónak. A KGB-tiszt döntött a gép minszki leszállásáról – állapították meg.
Stanislaw Zaryn, a lengyel titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szóvivője közleményében úgy fogalmazott:
a Lukasenka-rezsim műveletéről volt szó, amellyel „zsarolás és a pilóta terrorizálása révén leszállásra kényszerítették a civil gépet azért, hogy letartóztassák a fedélzetén utazó ellenzékit”.
A Ryanair-gép leszállásra kényszerítése és a pár őrizetbe vétele nemzetközi felháborodást váltott ki, az Európai Unió és több ország is szankciókkal sújtotta a minszki vezetést.
(Kiemelt kép: Ryan Air Boeing 737-800. Eindhoven, Hollandia 2020. december 19. Fotó: Nicolas Economou/NurPhoto via AFP)