Ne hódoljon be az állam az egyháznak!

A bevezetőben azt írják: „Az egyháznak, mint minden legálisan működő szervezetnek, teljes mértékben joga van kifejtenie saját nézeteit különböző kérdésekben, különösen a morálisakban, illetve tevékenykednie azért, hogy életbe léptessék saját követeléseiket – de mindezt a kötelező jog keretein belül. Ebből ugyanakkor nem következik, hogy az adott követeléseket – mindegyiket és mindig – a közhatalomnak el kell fogadnia és végre kell hajtania. Ez az álláspontja számos és egyre növekvőbb számú lengyelnek. Ez elégséges jel az államhatalomnak arra, hogy szigorúan tartsák be az állam világnézeti semlegességének alapelvét, amelyet a Lengyel Köztársaság alkotmánya garantál”,

A Lengyel Köztársaság vezetői nagyon alázatosak az egyház követeléseivel szemben a pénzügyi, a nevelési kérdésekben, a jogalkotási kezdeményezések blokkolásában az ún. forró társadalmi és jogi területeken (pl. a partneri kapcsolatok, a családon belüli erőszak), vagy az állami intézményekben demonstratívan kitett vallási szimbólumok kérdésében. Az ilyen álláspontnak nincs semmilyen racionális alapja. Előfordul, hogy az állami jellegű ünnepségeknek mindenekelőtt vallási jellege van, és a közhatalom a természetes házigazdaként fellépő egyházi hierarchia mellett szerepel csak. Ez az állam degradálásához és presztízsének csökkentéséhez vezet, nem csupán országos, de nemzetközi szinten is – írják a professzorok.

Az egyház képviselőinek olyan tevékenységével is találkozhatunk, amely a joggal ellentétes, vagy átlépi a határt, olyan formában, hogy jogsértésre szólít fel, vagy olyan személyeket fenyeget, akik lemondanak az iskolai hittan oktatásról, kényszeríti a tanulókat a vallási szertartásokon való részvételre, követeli, hogy az iskolák hozzák nyilvánosságra a szülők vagy a tanulók világnézetét, a lelkipásztorok nyilvános felszólalásaikban megsértik a nem hívő embereket.

Az ország szerveinek gyakori tehetetlensége az ilyen esetekben rendkívül negatív hatással van a társadalmi következetességre, és ezt fel kellene váltania olyan cselekedeteknek, amelyek célja a lengyel államiság rendszerének, annak jogrendjének megvalósítása, ahogy azt az alkotmány és más jogszabályok megkövetelik.

Ewa Letowska, a Lengyel Tudományos Akadémia Jogi Intézetének professzora, a felhívás egyik aláírója Lengyelország klerikalizációjáról interjút adott a Gazeta Wyborcza című napilapnak, amelyben hangsúlyozta: – Minket, a felhívás aláíróit nem az zavar, hogy az egyház ezt vagy azt követel, hanem az, hogy ehhez az állam alázatosan viszonyul.

Szerinte nagy a káosz abban a kérdésben is, mi a fontos és mi nem, ezért szeretnének rámutatni arra, ami valóban fontos. Az egyháznak a lehető legnagyobb joga van saját tanításait és értékítéleteit hirdetni, de alá kell vetnie magát a mindenkire kötelező jognak, míg az államhatalomnak kötelessége őrködnie a felett, hogy az alkotmányos rendet, az alkotmányban meghatározott értékeket betartsák.

A lap felveti azt az elméletet, amelyet az utóbbi időkben egyes kormánytisztviselők, például az igazságügyi miniszter helyettese, Michal Królikowski is képvisel, hogy az államnak egyáltalán nem kell semlegesnek lennie, mert az alkotmány a keresztény értékekre alapoz, és nincs benn megfogalmazva, hogy az államnak világinak, vagy neutrálisnak kell lennie.

A jogász professzor elismeri, hogy ilyen megfogalmazás nincs az alkotmányban, ugyanakkor az autonómia alapelvét meghatározták, és a preambulumban „Istenben hívőkre és ezt a hitet nem osztókra” egyaránt hivatkoznak. A közös nevező tehát mindenkire kell vonatkozzon. Annál is inkább, mert a II. Vatikáni Zsinat terminológiája az „autonómia és a függetlenség” is, tehát ez nem ellentétes az egyház tanaival.

Vajon Lengyelországban nem utópia-e mindezt elvárni? – teszi fel a kérdést a lap riportere – hiszen a képviselők katolikusok, és ha az egyház kiközösítéssel fenyegeti meg őket, az általa diktáltak szerint fognak szavazni a parlamentben.

– Ha valaki a hatalomba kerül, annak felelősséggel, és gerincességgel kell rendelkeznie. Nem értem, hogy Lengyelországban a hatalomban levők nem tudják elválasztani vallásos nézeteiket a köz szolgálatától. A képviselőknek olyan nézeteik lehetnek, amilyeneket akarnak, de azokat nem kényszeríthetik másokra. Az, hogy vallásukat szabadon gyakorolhatják, nem foglalja magában saját vallásuk demonstrálásának szabadságát a közfunkciójuk teljesítése során. Ha a miniszterelnök, vagy az államfő zarándoklatra akar menni, menjen, de csak mint közönséges állampolgár és nem mint köztisztviselő.

A lap kérdésére, hogy mi rossz van abban, ha az állam alázatos az egyházzal szemben, a jogász professzor azt mondja: az, hogy ez elmélyíti a társadalom megosztottságát. „Mindenki azt panaszolja, hogy Lengyelország politikailag két részre szakadt. Ugyanakkor az állam egyház iránti alázatossága, és az egyházi nyomás, hogy mindenkire rákényszerítsék saját ideológiájukat, ezt a megosztottságot elmélyíti.”’ Lengyelországban nem üldözik a nem katolikusokat, de minden bizonnyal kényelmetlenül érzik magukat. Olyanok, mint a színházban a nézők: mindenki tapsol, nekik ugyan nem tetszett az előadás, de ha nem állnak fel ők is és nem csatlakoznak a tapsolókhoz, akkor mindenki rosszallóan nézi őket. Az ideológiailag kényes témák hangulata fojtogató, számos hiányzó jogszabályt nem lehet megalkotni, a jogszabály megsemmisítését követelik – mint például a lelkiismereti záradék kérdésében (az abortusz törvény értelmében az orvos lelkiismeretére hivatkozva azt visszautasíthatja annak végrehajtását a törvény által engedélyezett kivételes esetekben is – a szerk.). A hatalom nem veszi a fáradtságot, hogy definiálja, min alapszik a függetlenség és autonómia kötelezettsége. – fejezte be Ewa Letowska.